Ukrán válság - Lavrov békülékeny hangot ütött meg Oroszország és a Nyugat kapcsolatairól nyilatkozva

Az ENSZ-közgyűlésben elhangzott felszólalásához képest enyhébb, már-már békülékeny hangot ütött meg Szergej Lavrov Moszkva és a Nyugat kapcsolatairól nyilatkozva az Ötös csatorna nevű orosz televíziónak. Az orosz külügyminiszter a Bloomberg amerikai üzleti tévének ugyanakkor kijelentette, hogy Oroszország nem változtatja meg Ukrajnával kapcsolatos álláspontját a külföldi szankciók miatt.

Szergej LavrovOroszország semmilyen elszigeteltséget nem érzékel és nem akar lemondani a Nyugattal való együttműködéséről - hangzott el a Szergej Lavrovval készített beszélgetésben, amelyet a szentpétervári székhelyű, országosan fogható orosz tévé heti hírösszefoglalójában vasárnap este sugároznak, de az orosz hírügynökségek előre részleteket közöltek belőle.

Az orosz külügyminiszter szombaton az ENSZ-közgyűlés 69. ülésszakán viszont élesen bírálta és arroganciával vádolta a Nyugatot. Szerinte az Európai Unió és a NATO a demokrácia védelmezőjének hazudja magát, és míg Oroszország elutasítja a katonai erőszakot, addig Nyugaton ez bevett szokássá vált.

Lavrov az Ötös csatornának ugyanakkor azt mondta, hogy Moszkva nem akar "végletekbe esni és elutasítani a külgazdasági együttműködés európai és amerikai irányait, és egészében véve a nemzetközi együttműködést".

Hozzátette: országa "nem érdekelt abban, hogy a jelenlegi időszak (a Kreml Ukrajna-politikája miatt kialakult politikai szembenállás) túlságosan elhúzódjon", és Moszkva semmiképpen nem akarja folytatni a "szankciók háborúját".

Hangsúlyozta: országa "teljes mértékben érdekelt" abban, hogy rendezze viszonyát az Egyesült Államokkal. Ugyanakkor azzal vádolta Washingtont, hogy szétveri a közösen létrehozott intézményeket. Szerinte a nyugati államok Oroszországhoz való viszonyulása összefüggésben áll azzal, hogy nincs elegendő Oroszország-szakértőjük.

Az orosz sajtóban a Bloomberg amerikai üzleti televízió szombaton sugárzott Lavrov-interjújából azt emelték ki, miszerint Moszkva nem változtatja meg álláspontját Ukrajnával kapcsolatban azért, hogy a nyugati államok eltöröljék Oroszország elleni büntetőintézkedéseiket. Lavrov becsületesnek nevezte az orosz álláspontot, amely szerinte elsősorban az ukrán nép érdekeit veszi figyelembe.

A nyugati államok álláspontja szerint Moszkva beavatkozik az ukrán válságba és a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktusba, ezért a Krím elcsatolása óta több szakaszban politikai és gazdasági szankciókat léptettek hatályba Oroszország ellen. A tűzszünet és a politikai rendezés érvényesítésétől függően Brüsszelben fontolgatják a szankciók részleges feloldását.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com