Ukrán válság - Lavrov óvott az "ukrán forgatókönyv" moldovai alkalmazásától
Az úgynevezett ukrán forgatókönyvnek a Moldovai Köztársaságban való alkalmazásától óvta az Európai Uniót az orosz külügyminiszter a kormányzó Egységes Oroszország párt hétfői moszkvai rendezvényén.
Szergej Lavrov szavai szerint károkat okozna annak a forgatókönyvnek a megismétlődése, amely Ukrajnában valósult meg. Úgy vélte, hogy a Moldovai Köztársasággal és az attól elszakadásra törekvő Dnyeszteren túli területtel kapcsolatosan is hasonló tervek körvonalazódnak.
Az orosz külügyminiszter az orosz érdekekkel ellentétesnek nevezte az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság társulási szerződését, és kifogásolta, hogy amiatt a Dnyeszteren túli terület nem tud belépni az orosz-fehérorosz-kazah vámunióba, sem a volt szovjet tagállamok alkotta Eurázsiai Gazdasági Szövetségbe.
A szakadár térség 1990-ben egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Moldovától, de azt a világon egyetlen állam, így Oroszország sem ismerte el.
MTI

Hozzászólások