Ukrán válság - Oroszország lépéseket tesz, ha a NATO fokozza jelenlétét határai mentén

Oroszország "ellenséges megnyilvánulásnak" fogja tekinteni a NATO-erők jelenlétének bárminemű megerősítését határai közelében, és válaszlépéseket fog tenni - jelentette ki Vlagyimir Tyitov első külügyminiszter-helyettes egy hétfőn közölt interjúban.

natoTyitov közvetve óva intett Finnország semleges státusának megváltoztatásától is.
Szavai a Nyugat és Oroszország között Ukrajna miatt kialakult mély válság közepette hangzottak el, néhány nappal azután, hogy Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok katonai jelenlétének növelését ígérte a Moszkva szándékai miatt aggódó kelet-európai NATO-tagoknak.

"A szövetség katonai jelenlétének megerősítését Oroszország határai közelében nem tudjuk másként értelmezni, mint ellenséges szándékok megnyilvánulásának" - mondta a magas rangú külügyi vezető az Interfax orosz hírügynökségnek.

Számottevő NATO-erők Közép- és Kelet-Európába telepítése, még ha azt rotációs alapon hajtják is végre, közvetlenül sértené a NATO és Moszkva közötti együttműködés 1997-ben aláírt alapító okiratát - tette hozzá.
Ez esetben "kénytelenek lennénk megtenni minden szükséges politikai és katonai intézkedést biztonságunk megbízható védelmére" - hangoztatta.

Tyitov úgy vélekedett, hogy az ukrajnai események az euro-atlanti biztonsági rendszer válságáról tanúskodnak, egyúttal lényegében a NATO-ra hárította a felelősséget az ukrán válság elmérgesedéséért.
"Ahogy az a 2008. augusztusi események során is történt, a NATO csak újabb problémákat okoz, ahelyett, hogy bármit is segítene megoldani - hangoztatta.

A szövetség (légi) járőrözési tevékenységének fokozása a balti államokban, erőinek növelése a közép- és kelet-európai államokban, valamint a Baltikumban és a Fekete-tengeren, az orosz határok közelében végzett hadgyakorlatainak intenzívebbé tétele és az AWACS (felderítő) repülőgépek használata Ukrajna határai mentén, mind csak súlyosbítják a már amúgy is bonyolult helyzetet" - mondta a külügyminiszter-helyettes.

"Az a próbálkozás, hogy a szövetség számára +a Keletről érkező fenyegetés elrettentésének+ szokásos nyomvonalán keressenek új szerepet, semmissé teheti a katonai bizalomépítés érdekében tett többéves erőfeszítéseket (...) és felgyorsíthatja a fegyverkezési versenyt, ami komoly következményekkel járna az euro-atlanti térség minden állama számára" - folyatta Tyitov.

Az orosz külügyi vezető külön kitért Finnország helyzetére. Közölte: Oroszország azt reméli, hogy Finnország ragaszkodni fog semleges státusához, amely a stabilitás fontos tényezője az észak-európai térségben.

Hozzátette, hogy "a nemzetbiztonságra és a védelmi politikára vonatkozó döntések természetesen Finország és a finn nép szuverén ügyei". Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy mostanáig csak a finn közvélemény 20-25 százaléka támogatta az ország NATO-taggá válását, és hangsúlyozta, hogy az esetleges csatlakozás kérdéséről "csakis egy országos népszavazás alapján szabadna dönteni".
(http://voiceofrussia.com/news/2014_06_09/Russia-considers-NATO-buildup-near-its-borders-as-demonstration-of-hostility-deputy-FM-1058/)

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com