Ukrán válság - Peszkov: Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást Kelet-Ukrajnának

Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást Kelet-Ukrajnának a szomszédos ország hatóságaival egyeztetve és a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán.

ohuA Kreml befolyásos tisztségviselője Vlagyimir Putyin orosz államfőnek a minszki tárgyalásokat követően, szerdára virradóra tett nyilatkozatában elhangzottakra adott magyarázatot.

Az orosz elnök azt mondta, hogy ukrán kollégájával, Petro Porosenko államfővel bizonyos kérdésekben megegyeztek a délkelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyéknek szánt humanitárius segítségnyújtással kapcsolatosan.
"Porosenko elnök nem cáfolta, hogy nehéz a humanitárius helyzet (Ukrajnában), amelyet nem lehet másként, mint katasztrofálisnak jellemezni" - közölte Putyin. "Nem fogok előreszaladni, de bizonyos megállapodásunk van" - tette hozzá.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már hétfőn, Putyin és Porosenko minszki találkozója előtt bejelentette, hogy Moszkva szándékában áll még a héten újabb segélyszállítmányt indítani Délkelet-Ukrajnába. Erről diplomáciai jegyzékben értesítették az ukrán külügyminisztériumot és a Nemzetközi Vöröskeresztet is.

Az orosz államfő azt is elmondta az ukrán államfővel - annak május 25-én történt megválasztása óta először tartott -, késő éjszakába nyúló négyszemközti tárgyalást követően: megállapodtak Porosenkóval arról, hogy az EBESZ, Ukrajna és Oroszország képviselőiből álló, úgynevezett kontaktcsoportnak minél előbb fel kell újítania tevékenységét. "Oroszország mindent megtesz ennek érdekében, a folyamatot minél előbb meg kell kezdeni" - hangsúlyozta.

Putyin azt is közölte, hogy felélénkítik az Oroszország-Ukrajna és az Európai Unió képviselői részvételével július 11-től tárgyaló munkacsoport tevékenységét, amelyet az EU-ukrán társulási szerződés aláírása, Ukrajna uniós szabadkereskedelmi övezethez csatlakozása miatt kialakult helyzet kezelése érdekében hoztak létre. Azt is elmondta, hogy szeptember 12-ig "igyekeznek" összeállítani Oroszország és az orosz-fehérorosz-kazah vámunió aggodalmaival kapcsolatos javaslataikat a Brüsszelben akkorra tervezett háromoldalú egyeztetésre.

Poroseno Minszkben arról biztosította Catherine Ashtont, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy az ukrán parlament szeptemberben jóváhagyja az EU-ukrán társulási megállapodást.

Moszkva többször is figyelmeztette Kijevet, hogy válaszlépéseket tesz, amennyiben hatályba lép az uniós társulási szerződés, mert meg kell védenie az orosz gazdaságot az olcsó uniós termékek beáramlásától. Eddig is korlátozásokat vezettek be Oroszországban az egyes ukrán termékek behozatalára. Hivatalosan minőségi kifogásokra hivatkoztak.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com