Ukrán válság - Putyin Lukasenkával egyeztetett a "normandiai négyek" minszki találkozójáról

Vlagyimir Putyin orosz államfő Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel egyeztetett Szocsiban az úgynevezett normadiai négyek minszki találkozójáról.

putyinA Kreml honlapján közzétett beszélgetés szerint az orosz elnök röviden tájékoztatta fehérorosz kollégáját, hogy "az imént fejezte be" az ugyancsak a normadiai formátumban - Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán elnökkel, valamint Angela Merkel német kancellárral - telefonon folytatott beszélgetést.

Putyin csak annyit közölt a sajtó jelenlétében Lukasenkával, "megegyeztünk abban, hogy igyekszünk megszervezni egy találkozót ugyanilyen formátumban az államfők és kormányfők között Minszkben." Hozzátette, hogy a szerdai napot "célozzák meg", ha akkorra sikerül az utóbbi időben intenzíven tárgyalt álláspontokat egyeztetni.

Az orosz elnök felkérte Lukasenkát, hogy segítsen a találkozó lebonyolításában a fehérorosz fővárosban, ahol korábban a szakértői tárgyalások is folytak.

A fehérorosz államfő utalt rá, hogy Petro Porosenko ukrán elnöktől már értesült a "normandiai négyek" minszki tanácskozásának tervéről és biztosította Vlagyimir Putyint, minden megtesznek azért, hogy "közös otthonunkban (a térségben) nyugalom legyen", és hogy megoldódjon a helyzet, amelybe "a donyec-medenceiek és Kijev kerültek".

Putyin utalt rá, hogy Berlinben és Párizsban adnak tájékoztatást arról, a négy állami vezető telefonbeszélgetésén született megállapodásról, hogy szerdán Minszkben találkoznak.

A francia elnöki hivatal értesített először arról, hogy német-francia-ukrán-orosz csúcstalálkozót rendeznek szerdán Minszkben a négy ország vezetőinek részvételével a kelet-ukrajnai válság politikai rendezésére. A német kormányszóvivő vasárnap ugyanilyen tartalmú közleményt adott ki Berlinben.

Moszkvai sajtójelentés szerint Denis Pusilin, aki az önkényesen kikiáltott "donyecki népköztársaság" egyik képviselője a minszki összekötőcsoportban, a francia-német-orosz-ukrán csúcstalálkozóra reagálva közölte, azt várják, hogy a "normandiai négyek" a tavaly elért minszki megállapodások végrehajtásának mikéntjét fogják kidolgozni.

A másik szakadár délkelet-ukrajnai terület kormányának név nélkül nyilatkozó képviselője a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy az úgynevezett luhanszki népköztársaság képviselője részt fog venni a délkelet-ukrajnai konfliktus rendezését célzó minszki összekötőcsoport következő ülésén. Ezt a "normandiai négyek" találkozója előtt, jövő keddre, ugyancsak a fehérorosz fővárosba hirdették meg.

Vladislav Dejneho arra fog törekedni, hogy kidolgozzák és véglegesítsék azt a dokumentumot, amelyet az (önkényesen) kikiáltott népköztársaságok vezetői írnak majd alá - mondta a szakadár vezetés nevében nyilatkozó illetékes.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com