Volgográdi merényletek - A hétfői robbantást is öngyilkos merénylő követhette el

Legalább 14 halottja és 28 sebesültje van a Volgográdban egy trolibuszon hétfő reggel történt robbantásos terrorcselekménynek, amelyet a hatóságok gyanúja szerint öngyilkos merénylő követett el.

vvAz eddigi vizsgálatok szerint a merénylő férfi volt, és négy kilogramm trotilénak megfelelő erejű robbanószerkezetet hozott működésbe. A nyomozóhatóságok szerint összefügg egymással a hétfői merénylet és az egy nappal korábban a város vasútállomásán elkövetett robbantás, amelynek a Rosszija 24 állami hírtelevízió tudomása szerint már 18 halálos áldozata van.

Volgográdban ötnapos gyászt rendeltek el a terrorista merényletek áldozatainak emlékére. A központi vasútállomáson történt vasárnapi robbantás áldozatait azonosították és közzétették a nevüket.

Az orosz hatóságok megnevezték a vasárnapi merénylet feltételezett elkövetőjét is. Pavel Csecsenkin a Volga folyó középső szakaszának bal partja mentén elterülő, az Oroszországi Föderációhoz tartozó Mari Köztársaságból (Mariföldről), Volzsszk városából való. Tavaly tavasszal csatlakozott egy dagesztáni illegális csoporthoz. Felvette az iszlám vallást és az Anszar ar-Ruszi nevet.

A volgográdi központi vasútállomáson önmagát is felrobbantó férfi korábban a mariföldi mentőknél dolgozott. Szülei többször próbálták megtalálni, és ehhez a sajtó segítségét is igénybe vették. Novemberben elején a TVC nevű orosz tévében kérték fiukat, tegye le a fegyvert és térjen vissza hozzájuk. Az apa most vért adott, hogy azonosítani tudják a merénylő maradványait.

Vlagyimir Putyin orosz államfő időközben utasítást adott az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottságnak (NAK), hogy az egész országban erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket. Volgográdban a hatóságok a legmagasabb fokozatú készültséget vezették be, megerősítették a rendőri jelenlétet és az ellenőrzést azokon a helyeken, ahol nagy tömegben gyűlnek össze emberek, így az autóbusz-állomáson és a repülőtéren is.

Alekszandr Basztrikin, a Szövetségi Nyomozó Bizottság vezetője vasárnap a dél-oroszországi városban tartott operatív értekezletet, hétfőn Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetség Biztonsági Szolgálat vezetője tett jelentést Vlagyimir Putyinnak, aki ezután Dmitrij Medvegyev kormányfővel találkozott.

Az orosz elnök - egy nappal a vasútállomáson történt terrorcselekmény után - együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek.

A vasárnapi robbantás harminchét sérültjét volgográdi és moszkvai kórházakban ápolják. A hétfő reggeli merénylet áldozatai közül 27 embert vittek kórházba - közölte Veronyika Szkorcova orosz egészségügyi miniszter, aki Olga Gologyec miniszterelnök-helyettessel együtt vasárnap óta Volgográdban van.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com