• -5 ℃ / 0 ℃

Zsirinovszkij pártja költötte a legtöbbet a választási kampányra Oroszországban

A Vlagyimir Zsirinovszkij vezette jobboldali populista Liberális Demokrata Párt költötte a legtöbbet az idei választási kampányra, megelőzve még a kormányzó Egységes Oroszországot is - derült ki az orosz Központi Választási Bizottság honlapján közzétett adatokból.

Ugyancsak meglepetésre, a beérkezett kampánytámogatások rangsorában csupán a hatodik helyen álló Oroszországi Föderáció Kommunista Pártját megelőzte a liberális Jabloko, a szocialista Igazságos Oroszország és a Borisz Tyitov vállalkozási ombudsman által jegyzett Növekedés Pártja is. A 14 országos listával rendelkező párthoz a szeptember 6-án lezárt hivatalos összesítés szerint 2,2 milliárd rubel folyt be, amelyből 1,7 milliárd rubelt költöttek el (1 rubel jelenleg mintegy 4,25 forintot ér).

A liberális demokraták számláján 554,1 millió rubel gyűlt össze, amelyből 528 milliót már felhasználtak. Ebből 422 milliót nyomtatott anyagok terjesztésére fordítottak, amelyek a több tízmilliónyi szórólap mellett magukban foglalják Zsirinovszkij "tudományos és irodalmi műveinek" kinyomtatását is.
64 millió rubelt a tömegtájékoztatásban folytatott kampányra használtak fel.

zsirinovszkij

Oroszország Liberális Demokrata Pártja a VCIOM állami szociológiai intézet hétfőn közölt felmérése szerint 12,6 százalékos támogatottsággal jelenleg a második helyen áll a kormánypárt mögött az orosz politikai erők népszerűségi listáján. Az RBK gazdasági lap online kiadásában egy Kremlhez közeli forrásra hivatkozva kedden arról írt, hogy Zsirinovszkij lojalitása miatt az ország vezetése érdekelt a liberális demokraták jó szereplésében.

A VCIOM azt vetíti előre, hogy rajtuk és a kormánypárton kívül még Gennagyij Zjuganov vezette kommunistáknak és talán még a Szergej Mironov irányította Igazságos Oroszországnak van esélye arra, hogy átlépje az 5 százalékos küszöböt, és frakciót alakítson, az eddigi parlamenten kívüli ellenzéknek nincs.
A kormányzó Egységes Oroszország a hivatalos kimutatás szerint 489 millió, a Jabloko 412,7 millió, az Igazságos Oroszország 296 millió, a Növekedés Pártja 231,7 millió, Zjuganov kommunistái pedig 150 millió rubelből gazdálkodhattak az egy héttel ezelőtti állás szerint.
A Jabloko egyébként 67,8 millió rubelt visszatérített az átutalások hiányos kitöltése miatt.
Az anyagi támogatottságban hetedik Népi Szabadság Pártja (Parnasz) számlájára 32,5 millió rubelt utaltak át.

A kiadások terén egyébként az Igazságos Oroszország áll a második helyen, amely gyakorlatilag az összes bevételét elköltötte, a kormánypárt "csak" 285 milliót használt fel, ebből 183 milliót a médiakampányra.
Az Egységes Oroszország egyébként nem fedte fel az adományozói kilétét, a vonatkozó rovatban csak helyi támogatói és regionális együttműködési-fejlesztési alapokat tűntetett fel.
Oroszországban vasárnap választják meg az állami duma (a szövetségi parlament alsóháza) 450 új képviselőjét, a ház tagjainak felét egyéni körzetekben, a másik felét pedig országos pártlistáról. Ilyen listát 14 pártnak sikerült állítani. Az előrejelzések szerint mind az egyéni, mind a listás eredmények alapján a kormányzó Egységes Oroszország marad a törvényhozás meghatározó frakciója.

Ugyanezen a napon választják meg 39 régió képviseleti szerveit, az Oroszországi Föderációt alkotó 85 entitás közül hétnek a vezetőjét, valamint mintegy 5 ezer önkormányzatot. Az összesen 38 ezer mandátumért több mint 103 ezer jelölt indul 49 párt és hat társadalmi szervezet képviseletében.

MTI

Hozzászólások

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Veszélyesen szélsőséges csoportnak minősítették, a vagyonukat is elkobozzák.

Így néz ki a valaha legjobban rohadó hátrahagyott orosz autógyár

Így néz ki a valaha legjobban rohadó hátrahagyott orosz autógyár

Meglehet, hogy ezek a legutolsó fotók a ZIL gyárüzemről.

http://ujhazak.com