Orosz külügy: Moszkva nem hisz a NATO-nak diplomatái kiutasítása után

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című napilapnak nyilatkozva.Grusko arra reagált, hogy a NATO szerdán bejelentette: kiutasítja az észak-atlanti szövetség mellett működő orosz misszió nyolc tagját, azzal indokolva a lépést, hogy "ellenséges tevékenységet" folytatnak. Az érintettek akkreditációját visszavonták.
   

Az orosz diplomatáknak a hónap végéig kell elhagyniuk Brüsszelt. A NATO szóvivője emellett megerősítette, hogy a korábbi húszról tízre csökkentik az Oroszországi Föderáció által a szövetséghez akkreditálható állandó képviselet létszámát. Az orosz diplomácia helyettes vezetője lapnyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a NATO vezetői közelmúltbeli nyilatkozataikban a feszültség csökkentésének és a párbeszéd felújításának fontosságát hangsúlyozták az orosz-NATO tanácsban, és szorgalmazták, hogy Moszkva küldjön nagykövetet Brüsszelbe a reláció kezelésére.
    

"Ha korábban volt is valaki, aki hitt a bejelentések őszinteségében, mára nem maradt senki. Mindenki számára kiderült, hogy ezek mennyit is érnek" - mondta Grusko. A diplomata szerint a NATO az afganisztáni kudarc után nem tud meglenni az "orosz fenyegetés" felemlegetése nélkül. Oroszország és az észak-atlanti szövetség viszonya a Krím orosz elcsatolása és a délkelet-ukrajnai konfliktusba történt orosz beavatkozás nyomán romlottak meg.


2018. március végén a NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésére hivatkozva, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig a korábbi harminc helyett húsz főben maximálta. Szkripal és lánya 2018. március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került kórházba. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, s kettős ügynökként tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Brit álláspont szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország a felelős. Moszkva ezt visszautasította.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com