Orosz külügy: Moszkva nem kapitulál Washington előtt

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A Szkripal-ügyre hivatkozó új szankciókkal kapcsolatban az Egyesült Államok szándékosan teljesíthetetlen követelményeket fogalmazott meg Oroszországgal szemben, Moszkva azonban nem tesz engedményeket és nem kapitulál Washington előtt - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Mezsdunarodnaja Zsizny című magazin honlapján csütörtökön közölt interjújában."Az amerikai kormányzat Oroszországnak a Szkripal-ügyben való állítólagos részessége miatt két lépcsőben bevezetendő szankciókat hirdetett meg, és novemberben komoly korlátozások lehetségesek, ha egy sor feltételt nem teljesítünk. Az amerikaiak megszokták, hogy az ultimátumok, követelések nyelvén beszéljenek Oroszországgal. Ezeket a feltételeket szándékosan úgy fogalmazták meg, hogy ne lehessen őket teljesíteni" - mondta.

    
A helyettes tárcavezető szerint Washington ezzel azt akarja demonstrálni, hogy "nem tűr el semmilyen olyan külpolitikai lépést a világban, amely nem illeszkedik bele abba az elképzelésébe, hogy mi helyes és mi nem". Rjabkov szerint az Egyesült Államok, amely társadalmi berendezkedésének alapjának a demokráciát nyilvánította, "a külpolitika terén semmilyen demokráciát nem ismer el, és a totális diktátum útján halad".
    

Szavai szerint ilyen körülmények között a többi országnak meg kell találnia, hogyan biztosítsa be magát az amerikai befolyással szemben, és miként válaszoljon.

Megfogalmazása szerint az Egyesült Államok úgy véli, hogy ha a saját irányvonalát erőlteti, akkor "Oroszország előbb vagy utóbb engedni fog és teljesíti azt, amit Washington akar, feladja független külpolitikáját és lényegében kapitulál".
    

"Ez teljességgel lehetetlen" - szögezte le. "Az amerikai szankciók nem maradhatnak válasz nélkül az Egyesült Államokban érvényesülő logikából és mentalitásból kifolyólag. A kihívásra adott egyenes válasz hiányát ott a gyengeség jeleként fogják fel. Ez újabb ürügy a washingtoni forrófejűek számára arra, hogy növeljék a nyomást" - nyilatkozott a diplomata.
    

Elmondta, hogy az amerikai büntetőintézkedésekre válaszul, Oroszország arra fog törekedni, hogy megszabaduljon a dollártól, mint a kölcsönös elszámolás eszközétől. A magas rangú diplomata csütörtökön Genfben újságíróknak nyilatkozva kilátásba helyezte: Oroszország szimmetrikus választ fog adni az egyre bővülő, orosz vállalatokra és hivatalos személyekre vonatkozó amerikai feketelistákra. Mint mondta, az amerikai szankciók jelenleg mintegy 450 orosz gazdasági szereplőt sújtanak.
    

Ugyanakkor leszögezte, hogy nem áll le sem az orosz rakétahajtóművek szállítása az amerikai űrprogram számára, sem az amerikai repülőgépiparban felhasznált titán kivitele. Rjabkov kijelentette, hogy egy ilyen exportstop egyenértékű lenne az önkezűleg elkövetett lábon lövéssel. Beszámolója szerint Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára és John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó csütörtöki genfi tárgyalásai érintik Irán szíriai jelenlétének kérdését is. Hangot adott álláspontjának, miszerint Bassár el-Aszad szíriai elnök távozására vonatkozó amerikai követelés akadályozza a rendezést az arab országban.
    

Kijelentette, hogy Oroszország kész tárgyalni az Egyesült Államokkal a kiberbiztonság kérdéséről, ha Washington kevésbé ideologizálja át a kérdést. Kifogásolta, hogy az amerikai fél ezt a témát kizárólag az amerikai választásokba való állítólagos - Moszkva által tagadott - orosz beavatkozás kérdéseként kezeli.
    

A szerdán életbe lépett amerikai szankciók előzménye, hogy Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéssel került kórházba az angliai Salisburyben. London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Hasonló kölcsönös retorziók történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.
    

Június 30-án Salisbury közelében, Amesburyben eszméletlenül találtak rá egy 44 éves brit nőre és egy 45 éves férfira. A Scotland Yard közölte, hogy őket is Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg, mint az első két áldozatot. Szkripalék hosszas kezelés után távoztak a kórházból, de az amesburyi mérgezés egyik áldozata, Dawn Sturgess július 9-én elhunyt.
    

A Szkripal-ügyre hivatkozva szerdán bevezetett amerikai szankciók egyebek között megtiltják a kettős rendeltetésű elektronika, valamint az amerikai nemzetbiztonság szempontjából "érzékeny" eszközök és olajipari berendezések oroszországi szállítását. Ezen termékek korábban is minden konkrét esetben exportengedély-kötelesek voltak.
   

Az amerikai külügyminisztérium kilátásba helyezte, hogy 90 nappal később újabb szankciók következnek majd, ha Moszkva nem ad biztosítékot arra, hogy többé nem alkalmaz vegyi fegyvert, és nem teszi lehetővé, hogy vegyi üzemeiben ENSZ-ellenőrzést tartsanak. Ezek közé tartozik majd egyebek között a csaknem teljes kereskedelmi embargó, az Aeroflot orosz légitársaság amerikai leszállóengedélyének megvonása és a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok alacsonyabb szintre történő lefokozása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com