Orosz külügyi szóvivő: megrendezett volt Biden sajtóértekezlete

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Megrendezett volt Joe Biden amerikai elnök első sajtótájékoztatója, amely megsértette a médiával folytatott szabad eszmecsere hagyományait - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak pénteken Moszkvában."Nyilvánvaló, hogy ezt a sajtókonferenciát megrendezték. Bevallom, rám ez sokkolóan hatott. Nem számítottam arra, hogy az Egyesült Államokban ilyen szinten folytatható le egy gyakorlatilag összemontírozott információs rendezvény" - mondta.

    
Zaharova szerint korábban éppen az amerikai gyakorlat volt az iránymutató a hivatalos személyeknek a médiakommunikációjában, de Biden csütörtöki sajtótájékoztatója szertefoszlatta az illúziókat. Megfogalmazása szerint amíg korábban az orosz médiát diszkriminálták ezeken az eseményeken Washingtonban, addig mostanra a kérdezésre jogosult amerikai újságírókat is megválogatták.
  

Marija Zaharova elmondta: Moszkva és Peking fel fog lépni az ellen, hogy Washington rájuk erőltesse a demokráciafelfogását. Hasonlóképpen fogalmazott Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is, aki jó jelként és az oroszellenes hangulatban fellépett apályként értékelte, hogy Biden nem kapott Oroszországra vonatkozó kérdést a sajtóértekezleten.


    

Zaharova "hazugságnak" minősítette Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak azt a kijelentését, hogy Oroszország elutasította a NATO-val folytatandó párbeszédet, és emlékeztetett rá, hogy az orosz fél számos témában kezdeményezett szakértői tárgyalásokat. Közölte, hogy Moszkva a külpolitikai és a diplomáciai tervezésben figyelembe fogja venni az észak-atlanti szövetség nem szűnő konfrontatív hozzáállását.
   

Bejelentette, hogy Oroszország válaszolni fog a Fekete-tengeren megnövekedett NATO-jelenlétre. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Moszkva és Washington között van lehetőség az együttműködésre az izraeli-palesztin rendezésben. Hozzátette, hogy Moszkva kész a konstruktív együttműködésre az új izraeli kormánnyal.
    

"Ostobaságnak" nevezte Josep Borrellnek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének kijelentését, miszerint "Oroszország veszélyes szomszéd". Az Oroszország ellen bevezetett legújabb uniós szankciókkal kapcsolatban arányos ellenlépéseket helyezett kilátásba. Kijelentette, hogy azok a kapcsolatok további romlásához vezethetnek, és óvta Brüsszelt az emberi jogi problematika további átpolitizálásától. Előítéletesnek minősítette Dunja Mijatovicnak, az Európa Tanács emberi jogi biztosának a csecsenföldi viszonyokhoz való hozzáállását.
    

Hangot adott Moszkva álláspontjának, amely szerint az Ukrajnában orosz tömegtájékoztatási eszközök ellen március 23-án bevezetett szankciók ellentétesek a szólásszabadság és a véleménypluralizmus elvével. Az üggyel kapcsolatban reagálásra szólította fel az illetékes nemzetközi szervezeteket. Felszólította Lettországot, hogy tartsa magát az ENSZ gazdasági, szociális és kulturális jogok bizottságának ajánlásaihoz a nemzeti kisebbségek ügyében, és tegyen eleget az emberi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeinek. Emlékeztetett, hogy a világszervezet az állampolgárság megszerzésének megkönnyítését, a gazdasági, szociális és kulturális jogosultságokhoz való hozzáférés diszkriminációmentesítését, valamint a nyelvhasználat felülvizsgálatát javasolta Rigának.
   

Leszögezte, hogy Moszkva továbbra is fellép az oroszok jogainak védelmében, bárhol is éljenek. Felszólította Hollandiát, hogy vonja felelősségre azokat a katonákat, akik felelősek az afganisztáni Uruzgán tartományban 2007-ben végrehajtott légicsapásokért, amelyekben több mint 250 polgári lakos életét vesztette. Úgy vélekedett, hogy az amerikai csapatok kivonásának késése a május 1-jei határidőhöz képest hátráltatni fogja az afganisztáni rendezést.
   

Megfogalmazása szerint Bulgáriára kívülről erőltetik rá az úgynevezett orosz kémek elleni küzdelmet. Szófia nemrégiben két orosz diplomatát minősített nemkívánatos személynek. Zaharova felhívta a figyelmet arra, hogy ez már az ötödik ilyen incidens a kétoldalú viszonyban. Délután kiadott közleményében az orosz külpolitikai szóvivő mérsékletre szólította fel a koreai konfliktusban szemben álló feleket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

Késeléses és gázolásos támadás történt egy manchesteri zsinagógánál

Késeléses és gázolásos támadás történt egy manchesteri zsinagógánál

Késeléses és gázolásos támadás történt csütörtökön egy manchesteri zsinagógánál.

Földrengés volt halálos áldozatokkal a Fülöp-szigeteken

Földrengés volt halálos áldozatokkal a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigetek központi Cebu tartományában kedden este bekövetkezett 6,9-es magnitúdójú földrengés halálos áldozatainak száma elérte a 69-et, és több mint 150 sérültről érkeztek jelentések.

http://ujhazak.com