Orosz külügyminiszter-helyettes: Európában előre egyeztettek a kiutasításokról

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az orosz diplomaták kiutasítása európai országokból előre egyeztetett kampány keretében zajlik, amely csapást mér a kétoldalú kapcsolatokra - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva."Nyilvánvaló, hogy ez egy előre egyeztetett kampány, amely csapást jelent a kétoldalú kapcsolatokra és a diplomáciai csatornákra. Mindez tudatosan történik, és a következmények hosszú ideig érezhetőek lesznek" - fogalmazott Grusko.
    

A külügyminiszter-helyettes kilátásba helyezte, hogy Moszkva megtorolja ezeket a barátságtalan lépéseket. "A fővárosok számára, ahol ezeket a döntéseket meghozták, világosnak kell lennie, hogy kolosszális erőfeszítésekre lesz szükség az együttműködés szintjének helyreállításához, amely az ő hibájukból süllyedt ilyen mélyre" - hangsúlyozta Grusko.
    

Rámutatott: a következmények súlyossága éppen abból fakad, hogy olyan szakembereket ütnek ki az államközi professzionális párbeszédből, akik ismerik és értik az országokat, ahol akkreditálták őket. Leszögezte, hogy Oroszország senkivel sem szakítja meg a diplomáciai kapcsolatokat. Az olasz kormány 30, a dán pedig 15 orosz diplomata kiutasítását jelentette be kedden az ukrajnai háború miatt. Berlin hétfőn közölte, hogy a németországi orosz diplomáciai és konzuli állomány 40 tagjának kell távoznia.
   

Múlt kedden Belgium 21, Hollandia 17, Írország pedig négy orosz diplomatát utasított ki. Korábban európai uniós tagállamok közül Litvánia, Lettország, Észtország, Bulgária, Lengyelország, Szlovákia és Csehország jelentett be hasonló döntést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com