Orosz lapok: Putyin és Merkel nem ért el áttörést, de a párbeszéd folytatódik

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az ukrajnai és szíriai konfliktus állt a középpontban, a felek egyetértettek a párbeszéd folytatásában, de áttörésre a kétoldalú viszonyban eleve senki sem számított - írták Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár Szocsiban folytatott tárgyalásairól, politikai hangsúlyeltolódásokkal a szerdai orosz lapok.A Kommerszant című gazdasági napilap szerint a tárgyalások nyomán Ukrajna ügyében az orosz és a német vezetés álláspontja a korábbinál is összebékíthetetlenebbé vált. A lap, amely sorra vette a közös sajtótájékoztató során tett nyilatkozatokat - beleértve a Donyec-medencei konfliktus okaira, az emberi jogok ügyére és a be nem avatkozásra vonatkozókat -, helyszíni tudósítása szerint úgy érzékelte, hogy a Putyin és a Merkel közötti "szakadék percről percre szélesedett".

A Vedomosztyi című gazdasági napilap azt emelte ki, hogy Merkel szerint a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséhez előbb kell biztosítani Kijev hozzáférését a saját határaihoz és csak aztán megtartani a helyi választásokat, először meg kell teremteni a fegyvernyugvást és csak azután rendezni a kelet-ukrajnai területek státusát. Putyin a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy senki sem vesz el semmit Ukrajnától és hogy Kijev maga szigetelte el az ország keleti területeit.


Mindkét vezető egyetértett ugyanakkor abban, hogy a minszki megállapodásoknak nincs alternatívájuk. A Kremlhez közel álló Izvesztyija arról írt, hogy a felek egyetértettek az ukrajnai rendezésről tárgyaló orosz-ukrán-német-francia, "normandiai formátum" megőrzésében, valamint abban, hogy a minszki megállapodásokat az összes érintett félnek be kell tartania.


"Angela Merkel közölte, hogy ebben az esetben szeretné elérni a szankciók visszavonását" - fogalmazott a lap. Az Izvesztyija ugyanakkor idézte Dmitrij Peszkovot, az orosz elnöki hivatal szóvivőjét, aki elmondta, hogy a minszki megállapodások egyik vezető szerint sem működnek. A lap fontosnak tartotta rámutatni, hogy Putyin és Merkel a felek közötti ellentétek ellenére megerősítette: Moszkva és Berlin továbbra is törekszik a politikai és a gazdasági együttműködésre.


A problémáról elsőként tudósító, Novaja Gazeta című független napilap a hangsúlyt arra helyezte, hogy Merkel a tárgyaláson a csecsenföldi melegek jogainak biztosítására kérte Putyint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com