Orosz tábornok: Európa több mint 140 milliárd dollárt költött a szíriai menekültekre

Az európai országok az elmúlt három évben több mint 140 milliárd dollárt költöttek el a szíriai menekültek befogadására és letelepítésére - írta Mihail Mizincev vezérezredes, a menekültek visszaköltöztetéséért felelős orosz kormányközi bizottság vezetője a Rosszijszkaja Gazeta pénteki számában megjelent cikkében.A tábornok szerint a kiadások folyamatosan nőnek: 2016-ban elérték a 43,2, tavaly a 49,5, idén pedig az 52,3 milliárd dollárt. Mizincev szerint előfordul, hogy a menekülteket "a társadalom kriminalizálódása és radikalizálódása ellenére" le akarják beszélni a hazájukba való visszatérésről.

    
Ennek okát abban látja, hogy egyes európai országok hatóságainak migrációpolitikai programjai finanszírozáshoz és privilégiumokhoz jutottak. Emellett, mint írja, az Európai Unió vezetése meglehetősen komoly eszközt talált arra, hogy nyomást gyakoroljon a makacs tagországokra, és gyakorlatilag a kiosztott menekültbefogadási kvótáktól tette függővé az EU gazdasági jólétét.
    

Hozzátette, hogy szerinte az Egyesült Államok ás Európa, a "taktikai nézetkülönbségek" ellenére stratégiailag egyaránt az Oroszországgal szembeni fölény megszerzésére törekszik és igyekszik megakadályozni, hogy Moszkva befolyása megerősödjön a világ kulcsfontosságú régióiban. Éppen ezért egyetlen orosz kezdeményezés - még az olyanok sem, amelyek pedig megfelelnek az európai államok érdekeinek - sem lel és aligha lel majd támogatásra - írta Mizincev, aki egyúttal az orosz katonai tárca honvédelmi nemzeti központjának is vezetője.
    

A cikk rámutatott, hogy Szíria területének csaknem egésze, nagyban a 2015-ben elkezdődött orosz katonai beavatkozásnak köszönhetően, ismét a kormányerők ellenőrzése alatt áll, ahol az orosz hadsereg elsősorban humanitárius feladatokat lát el, egyebek között előkészíti a menekültek hazatérését. A szíriai szembenálló felek megbékéltetéséért felelős orosz katonai központ szerint jelenleg a világ 45 országában több mint 6,5 millió bejegyzett szíriai menekült él.
    

Damaszkusz hazatérésre szólította fel a menekülteket, befogadó központokat hozott létre és támogató programokat indított el a számukra. Azokat, akik nem követtek el súlyos bűncselekményeket és nem váltak terroristává, közkegyelemben kívánja részesíteni. Szíriában eddig 1,48 millió ember tért vissza az otthonába, közülük 244 ezren külföldről. A lap idézte Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert, aki szerint Szíria már most kész lenne egymillió idegenből hazatérő állampolgárát visszafogadni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com