Orosz tisztségviselő: provokációk készülnek a Szputnyik V ellen

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A konkurens cégek és egyes politikai erők több országban provokációra készülnek a Szputnyik V vakcina ellen - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) pénteken a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva."Nagyon sok más vállalat, konkurens és politikai erő igyekszik sok országban megzavarni a (vakcina) jóváhagyását" - mondta. "És azt is tudjuk, hogy egy sor országban provokációkat terveznek a Szputnyik V ellen, de mi haladunk tovább és kétségtelen, hogy ez az egyik legelismertebb vakcina a világon" - tette hozzá.


    
Közölte, hogy a Szputnyik V használatát eddig 27 országban hagyták jóvá. Alekszandr Gincburg, a Covid-19 elleni első orosz vakcinát kifejlesztő Gamelaja Intézet igazgatója ugyancsak a Rosszija 24-nek elmondta, hogy a befejeződéséhez közeledik a Szputnyik V egykomponensű "light" változata klinikai tesztelésének második szakasza. Ez az oltóanyag 4-5 hónapig tartó védettséget nyújthat, szemben a rendes Szputnyik V-vel, amely esetében két évig tarthat az immunitás. Az akadémikus szerint ebből kilenc hónapig már bizonyítottan.
   

Közölte, hogy a Szputnyik V-nek az összetétele a gyerekek esetében nem változik, csak az adagolása. Elmondta továbbá, hogy az oltóanyag könnyű változata csökkenti a Covid-19 súlyos lefolyásának veszélyét. Beszámolója szerint a Gamaleja olyan vakcina kifejlesztésén dolgozik, amelyik több vírustörzs ellen is véd. Ennek tesztelése 2021 végén kezdődik, a szer 2022-ben kerülhet forgalomba.
    

Oroszországban a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 15 089-cel 4 042 837-re emelkedett. A napi növekmény 0,37 százalék, az új esetek 11,7 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 404 501-re csökkent, a halálos áldozatoké pedig 507-tel 79 194-re, a felépülteké pedig 20 720-szal 3 559 142-re emelkedett.
    

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 106 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 399 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 643 718 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com