Oroszország bejelentette kilépési szándékát az Európa Tanácsból

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Oroszország kilép az Európa Tanácsból (ET) - jelentette be csütörtökön az orosz külügyminisztérium.Az orosz diplomáciai tárca indoklásában azzal vádolta meg az EU és a NATO "Oroszországgal szemben barátságtalan" tagállamait, hogy "az ET, valamint a közös európai humanitárius és jogi térség tönkretételére irányuló politikát folytatnak". "Oroszország nem fog részt venni abban, hogy a NATO-országok és az őket engedelmesen követő EU Európa legrégebbi szervezetét a nyugati felsőbbrendűség és önimádat bűvigéinek újabb platformjává alakítsa. Hadd élvezzék Éslámpástadott68egymással a kommunikációt, Oroszország nélkül" - hangzott a külügyminisztérium közleménye.
    

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőházának elnökhelyettese a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy egy ország ET-tagsága a szervezet alapokmányának 7. cikke értelmében a folyó pénzügyi év végén szűnik meg, ha kilépési szándékáról az érintett tagállam az adott év első kilenc hónapjában értesíti az ET főtitkárát.

Rámutatott, hogy a kilépés az ET-alapokmány, vagyis az Emberi Jogok Európai Egyezményének egyidejű felmondásával jár.
    

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak megerősítette, hogy Oroszország kilép az ET összes mechanizmusából. Andrej Klisasz, a felsőház alkotmányjogi és állam-berendezkedési bizottságának vezetője ugyancsak a TASZSZ-nak nyilatkozva rámutatott, hogy az oroszok az ET-tagság megszűnése után nem fellebbezhetnek többé az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB). Azt tanácsolta honfitársainak, hogy jogaik védelmében forduljanak orosz bíróságokhoz, köztük az alkotmánybírósághoz.
    

Hozzátette, hogy az EJEB mindig is kiegészítő intézmény volt, azaz "további instancia" a jogvédelemben. Támogatásáról biztosította az orosz alkotmánybíróságot, amely bejelentette kilépését az Alkotmánybíróságok Európai Szövetségéből, "a szövetség tevékenységének szélsőséges átpolitizáltságára" hivatkozva. Klisasz úgy vélekedett, hogy az ET-ből történő kilépés nem érinti hátrányosan az oroszokat, mert szerinte az ország normái számos területen magasabbak, mint amelyeket a szervezet dokumentumai előírnak.
    

Az 1949-ben megalakult, strasbourgi székhelyű, 47 tagú ET nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság- és emberi jogokat. A tanács 1950-ben fogadta el az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amelynek keretében létrejött az EJEB, az emberi jogok legfőbb bírói fóruma a kontinensen.
    

Az Európa Tanács felfüggeszttette Oroszország tagságát, miután Vlagyimir Putyin 2022. február 24-én megindította az általa "különleges hadműveletnek" nevezett háborút Ukrajna ellen. Ezt megelőzően az ET Parlamenti Közgyűlése (PACE) 2014-ben, a Krím Ukrajnától történő elcsatolására és a délkelet-ukrajnai orosz beavatkozásra reagálva megvonta Oroszország parlamenti delegációjának szavazati jogát és több más kulcsfontosságú jogkörét.
    

Az orosz törvényhozási küldöttség tagjai nemcsak a közgyűlésben nem szavazhattak, de nem vehettek részt a PACE vezető testületeinek munkájában, nem lehettek jelentéstevők, nem lehettek tagjai a PACE választási megfigyelő küldöttségeinek sem, és nem képviselhették a közgyűlést sem az ET szerveiben, sem a Tanácson kívül. Az orosz törvényhozás az ellene bevezetett szankciókra válaszul 2016-ban függesztette fel munkáját a testületben, 2017 óta pedig tagdíjat sem fizetett.
    

A szervezet szabályai szerint Oroszországot kizárhatták volna a tagdíjfizetési kötelezettség két éven át tartó megszegése miatt. Ennek megakadályozására a PACE 2019-ban megváltoztatta ügyrendjét, az ukrán delegáció tiltakozása ellenére. A PACE 2019 nyarán döntött az orosz küldöttség jogainak helyreállításáról, Moszkva pedig befizette a szervezetnek a mintegy 54,7 millió eurónyi, 2017-ben és 2018-ban elmaradt tagdíját és egyéb kötelezettségét.
   

Oroszország már tavaly tavasszal is kilátásba helyezte az ET-ből történő kilépését amiatt, hogy az EJEB tiltakozott Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki orosz politikus ügyében. Moszkva politikai elfogultsággal vádolta meg az intézményt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com