Oroszország hitelt nyújt Törökországnak Sz-400-as rakétarendszer megvásárlásához

Megállapodást írt alá Oroszország és Törökország arról, hogy Moszkva hitelt nyúlt Ankarának Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszerek megvásárlásához - jelentette ki Szergej Csemezov, a fejlett technológiájú termékek exportjára szakosodott Rosztyeh orosz állami vállalat vezérigazgatója csütörtökön  az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.Az Interfax szerint orosz részről először erősítették meg hivatalosan a hitelszerződés aláírását, amelyről korábban csak a török sajtó számolt be. Csemezov korábban a Kommerszant című gazdasági lapnak kijelentette, hogy Törökország 2,5 milliárd dollárért vásárol négy Sz-400-as üteget. Mint mondta, az első szállítás 2020 márciusában várható. Az illetékes szerint a törökök 45 százaléknyi előleg kifizetése után 55 százaléknyi orosz hitelt kapnak.

    
A török előleg befizetéséről már tavaly szeptemberben elhangzott hivatalos bejelentés Moszkvában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com