Oroszországban szeptember végi szinten nőtt az új fertőzöttek napi száma

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 7770-nel 4 839 514-re emelkedett az operatív törzs által kedden közzétett hivatalos adatok szerint, ami alig haladja meg a szeptember 26-i esetszámot.A napi növekedés 0,16 százalék, az új esetek 12,2 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 270 935-re, a halálos áldozatoké 337-tel 111 535-re, a felépülteké pedig 6755-tel 4 457 044-re emelkedett. A járvány kezdete óta több mint 130,1 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 153 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el.

Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 505 172 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

    
A TASZSZ keddi jelentése szerint a brazil külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben az egészségügyi tárcával együtt támogatásáról biztosította a dél-amerikai ország egészségügyi hatósága (Anvisa) és az orosz Szputnyik V vakcina fejlesztőjének szándékát a párbeszéd folytatására, valamint az oltóanyag használatának brazíliai jóváhagyására és a még megmaradt kérdések tisztázására. A kommüniké kifejezte a tárcák készségét, hogy az Anvisa autonómiájának tiszteletben tartása mellett támogassa az eszmecserét annak érdekében, hogy a Szputnyik V, "amikor jóváhagyják, meg tudja erősíteni a Covid-19 elleni immunizáció nemzeti programját".
   

Az Anvisa április 26-án, több mint négyórás ülés után úgy döntött, hogy egyelőre nem hagyja jóvá a Szputnyik V alkalmazását, ezért az ország nem fog belőle importálni a brazil kormányzók kérése ellenére. A hatóság arra hivatkozott, hogy a vizsgálatra megkapott oltóanyagtételen belül a második beadandó adagban a genetikai információt szállító adenovírus reprodukcióra képes volt, így a szervezetbe bejutva szaporodhat, és megfázást idézhet elő.
    

A TASZSZ hírügynökség április 29-én ezzel kapcsolatban idézte Gustavo Mendest, az Anvisa gyógyszerekkel és biológiai készítményekkel foglalkozó részlege igazgatóját, aki a CBN rádiónak nyilatkozva elismerte, hogy a hatóság nem kapott mintát a vakcinából vizsgálatra, és "nem vizsgálta a replikált adenovírust".
    

Az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) szerint az Anvisa technikai kommentárja nem felel meg a valóságnak. A döntést politikai indíttatásúnak minősítette, és hitelrontási pert helyezett kilátásba. A kommüniké rámutatott, hogy az Anvisa a brazil tudományos, műszaki és innovációs minisztérium szakhatóságáéval ellentétes állásfoglalását adott ki, minthogy a szakhatóság biztonságosnak minősítette a vakcinát, és engedélyezte a gyártását.
    

A TASZSZ szerint Anvisa elnök-igazgatója, Antonio Barra Torres kifejezte az ügynökség készségét az elutasítás felülvizsgálására, ha további információkat bocsátanak a rendelkezésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com