Országos felmérés: a románok túlnyomó többsége helyesli, hogy a külföldön élő honfitársaik részt vehetnek a választásoko

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A románok túlnyomó többsége helyesli, hogy a külföldön élő román állampolgárok részt vehetnek a romániai önkormányzati, parlamenti és elnökválaszátáson - derült ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn ismertetett friss felméréséből.A News.ro hírportál megrendelésére november utolsó hetében telefonos módszerrel, országos reprezentatív mintán készült felmérés kimutatta, hogy a megkérdezettek 84,4 százaléka támogatja a diaszpórában élő román állampolgárok részvételét a választásokon. Tíz évvel ezelőtt arányuk még csak 74,9 százalék volt. Az ellenzők aránya nem sokat - 15,1-ről 13,4 százalékra - csökkent, viszont sokkal kevesebben voltak azok, akik nem akartak vagy nem tudtak erről véleményt nyilvánítani.
    

A diaszpórával kapcsolatos belföldi felmérésből az is kiderült, hogy a tíz évvel ezelőtti 52-ről 69 százalékra emelkedett azok aránya, akiknek van külföldre költözött rokona, de az érintettek körében 38-ról 20 százalék alá csökkent azok aránya, akiknek pénzt küldenek a külföldön dolgozó rokonok. Ennek ellenére 57-ről 68 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint a külföldön élő románok jelentősen hozzájárulnak a Romániában maradt lakosság életszínvonalának javulásához.
    

Romániának több mint 22 millió polgára van, de csak 19 millió lakosa. A külföldön élő román állampolgárok számát a hatóságok több mint négymillióra becsülik. A román választói névjegyzékben csaknem 19 millió szavazópolgárt tartanak nyilván. Közülük 860 ezren a külföldi, a többiek viszont továbbra is a belföldi választói névjegyzékben szerepelnek, így utóbbiak akár a helyhatósági választásokon is voksolhatnak, ha éppen a lakcímük szerinti választókerületben tartózkodnak.
    

A megyei pártlistás arányos parlamenti választásokon a 41 megyei választókerület és főváros mellett Romániában egy 43. külön választókerületet hoztak létre a külföldön élő román állampolgárok számára, akiket négy parlamenti képviselő és két szenátor képvisel a 465 tagú kétkamarás bukaresti parlamentben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com