Összetűzések veszélyére figyelmeztetnek a macedón hatóságok

A torlódások és több napja tartó várakozás, valamint türelmetlenség miatt a macedón hatóságok arra figyelmeztettek hétfőn is, hogy incidensek történhetnek a migránsok vagy a migránsok és a rendőrök között a görög-macedón határon - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A görög-macedón határon több ezren torlódtak fel azt követően, hogy Szkopje csütörtökön bejelentette: csak azokat a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedi be az országba, akik már rendelkeznek korábban, Görögországban kiállított regisztrációs papírokkal.

m

Gjorge Ivanov macedón elnök arra figyelmeztetett vasárnap, hogy az a mintegy ezer ember, aki nem háborús övezetből érkezett, lassítja, illetve akadályozza azok átengedését is, akiknek megfelelő papírjaik vannak, így akár háromezer olyan ember is a görög oldalon rekedhetett a hét végén, aki háborús övezetből menekült.

Szerbia is csak azokat engedi be, akik háború sújtotta övezetből érkeznek, és rendelkeznek korábban kiállított regisztrációs papírokkal, így a szerb-macedón határ melletti Presevóban jelentősen csökkent a migránsok száma. Hétfő délelőttig mintegy 1500 embert vettek nyilvántartásba, akik a szerb-horvát határ melletti Sid felé folytatták útjukat. Onnan - további ellenőrzések után - vonattal szállítják őket tovább Horvátország és Szlovénia felé.

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője az RTS reggeli híradójában törvényellenesnek nevezte, hogy a hatóságok származási ország szerint osztályozzák a migránsokat, és nem engedik be azokat, akik gazdasági bevándorlóknak számítanak. Mint mondta: egy egész népet nem lehet gazdasági migránsnak minősíteni, és ezzel az emberi jogok, valamint a menedékjogról szóló törvény megsértését kockáztatja Szerbia.

Szerinte azok, akiket nem engednek be, alternatív útvonalakat választanak majd, illetve erősödhet az embercsempészet, és növekedhetnek a bűnözők bevételei is. "Ez nem fogja megállítani őket abban, hogy Nyugatra menjenek" - fogalmazott Rados Djurovic.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com