Oszama bin Laden lökte ki a kocsiból a balesetet okozó szlovák nőt

Egy közúti baleset okozása után állította azt a 35 éves nő, hogy az al-Kaida volt vezetője taszította ki az útra.
Osama-bin-Laden-in-1998-005
A Besztercebányát elkerülő közúti körgyűrűn rohant bele az előtte haladó autóba egy szlovák nő. Az ütközés következtében a vétlen autós felborult a járművével. A balesetet okozó 35 éves nő elhajtott a helyszínről, de nem jutott messzire.

A rendőrök néhány kilométerrel arrébb találták meg az autót, amely a szalagkorlátnak csúszott. A sofőr már nem ült bent, ugyanis ő az előtt kiugrott, mielőtt a szalagkorlátnak csapódott volna a kocsi.

A rendőrök a rutinnak megfelelően faggatni kezdték a nőt, hogy miért menekült el a korábbi baleset helyszínéről, és miért ugrott ki az autójában. A sofőr ekkor olyan mesével állt elő, ami miatt most számíthat rá, hogy az ügyben indult eljárás során a szellemi elmeállapotát is alaposan meg fogják vizsgálni.

A szlovák hölgy magyarázata ugyanis nem volt más, mint az, hogy Oszama bin Laden lökte ki az úttestre. Mint ismeretes az al-Kaida egykori vezetőjét 2011. május 2-án ölték meg amerikai kommandósok Pakisztánban.

A rendőrök a helyszínen megszondáztatták a nőt, aki józannak bizonyult. Az egyéb tudatmosósító szerek esetleges jelenlétét kimutató vérvizsgálat eredményeire pedig még várni kell.

(Forrás: bumm.sk)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com