Osztrák kancellár: meg lehet szüntetni a határellenőrzéseket, ha folytatódik a kedvező tendencia

Noll Katalin, az MTI tudósítója jelenti A határellenőrzéseket akkor lehet megszüntetni, ha Ausztriában és a szomszédos országokban folytatódik a kedvező tendencia, és alacsony marad a koronavírus-fertőzöttek száma - erről beszélt egyebek mellett Sebastian Kurz osztrák kancellár az oe24 rádiónak adott interjúban. Az országban a vírus miatt kezelés alatt állók száma jelentősen csökkent, jelenleg 2786 beteget tartanak nyilván,"Természetesen az a cél, hogy ismét megnyissuk a határokat" - jelentette ki Kurz, aki csütörtökön részt vesz az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek videós egyeztetésén. Elmondta, hogy az osztrák hatóságok kapcsolatban állnak a szomszédos országokkal, továbbá európai síkon is foglalkoznak azzal a kérdéssel, mikor lehet újra megnyitni a határokat.

Leszögezte ugyanakkor, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, csak akkor lesz lehetséges, ha a szomszédos országokban is kedvezően alakul a koronavírussal kapcsolatos helyzet.

    
A fokozatos határnyitásról úgy vélekedett, hogy elsősorban azokkal a szomszédos államokkal veszik fel a kapcsolatot, amelyek a járvány megfékezésében éppen olyan jelentős eredményeket értek el, mint Ausztria. Arról is beszélt, hogy a határokon visszaállított ellenőrzés nemcsak gazdasági, illetve turisztikai kérdés, hanem a határ mentén élők számára is lényeges.
    

"Szenzációsan jó értékeknek" nevezte Kurz azokat az eredményeket, amelyeket Ausztria elért a koronavírus megfékezésében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járvány még nem múlt el, és az élet csak akkor térhet vissza igazán a régi kerékvágásba, ha feltalálják a vírus elleni gyógyszert, illetve oltóanyagot. Néhány napja száz alá csökkent a fertőzöttek számának napi növekedése Ausztriában. Összesen 14 938-an fertőződtek meg a koronavírussal, közülük 11 694-en már meggyógyultak. A jelenleg is kezelés alatt álló betegek száma jelentősen csökkent: 2786 beteget tartanak nyilván, közülük 677-en szorulnak kórházi kezelésre, és 169-en vannak az intenzív osztályon. A fertőzés szövődményeibe 510-en haltak bele.
    

Egy közvélemény-kutatás szerint az emberek is egyre nehezebben viselik a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat. Egy piackutató intézet ezer embert kérdezett meg az óvintézkedésekről. A felmérés azt mutatja, hogy míg négy hete a lakosság 90 százaléka támogatta a kormány által bevezetett óvintézkedéseket, addig jelenleg 79 százalék tartja indokoltnak azokat, sőt a megkérdezettek 21 százaléka túlzottnak nevezte a korlátozásokat.


A megkérdezettek 88 százaléka ugyanakkor úgy vélekedik, hogy Ausztria ellenőrzés alatt tartja a koronavírus-járványt, 63 százalékuk pedig kifejezetten örül annak, hogy Bécs a járvány elleni küzdelemben más utat választott, mint Svédország, ahol egyáltalán nem vezettek be kijárási tilalmat - derül ki a közvélemény-kutatásból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com