Ötven éve avatták fel a berlini tévétornyot
Ötven éve, 1969. október 3-án avatták fel a berlini tévétornyot, az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) és az újraegyesített Németország fővárosának egyik leghíresebb látványosságát.
A keletnémet kommunista rendszer kirakatának szánt kelet-berlini főtéren, az Alexanderplatzon álló tornyot az NDK alapításának 20. évfordulójára építették. Így néhány nappal később, október 7-én kellett volna felavatni, de a rezsim vezetői nem akartak mindent egy napra sűríteni. Maratoni ünnepségsorozatot szerveztek, október 2-án az Alexanderplatz másik fő látványosságát, a világórát avatták fel, 3-án a tévétornyot, 4-étől 6-áig pedig a "baráti" - a Szovjetunió uralma alá tartozó - országokból érkező küldöttségeknek tartottak rendezvényeket, amelyekre még Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár is Kelet-Berlinbe utazott.
A beruházás minden fontos kérdésében a keletnémet állampárt - a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) - vezetője, Walter Ulbricht főtitkár döntött, ő jelölte ki például az építkezés helyszínét és ő határozott arról is, hogy a 212 méteres magasságban elhelyezett kilátó gömb alakú lesz. Ezért a többi között a "Szent Walter-torony" és az "Ulbricht-katedrális" elnevezés elterjedt a kelet-berliniek körében.
Az átadási szalagot is Walter Ulbricht vágta át. Rövid köszöntőjében kiemelte, hogy "tornyunk bizonyos értelemben dolgozó népünk hatalmas teljesítményét jelképezi" - idézte fel a pártvezető szavait a BZ című fővárosi lap az évfordulóra készített összeállításában. Az építkezésnek csak a befejezése volt ünnepélyes. A munkát "feketén", az engedélyeztetési eljárás lezárása és a finanszírozási terv véglegesítése előtt kezdték el, ezért a toronynak nincs is hivatalos alapköve. Az alapozás 1965 augusztusában kezdődött, és már a 30. méternél tartottak, amikor valamennyi engedélyt megszerezték.
A 100. métert alig egy év alatt, 1966. október 4-re érték el. Folyamatosan, három műszakban dolgoztak, nappal általában 60, éjjel 30 munkás. Az egyre magasabbra nyúló vasbeton henger körüli területet 100 méteres sugarú körben lezárták, és különleges hálókat is kifeszítettek, hogy megmentsék az állványzatról esetleg lezuhanó munkásokat. Ezekre nem volt szükség, az építkezés nagyobb baleset nélkül fejeződött be.
Az erőltetett ütemben épülő tévétoronnyal együtt a költségek is mind magasabbra emelkedtek. A beruházás az eredetileg tervezett 33 millió keletnémet márka helyett végül 132 milliót emésztett fel, a többi között azért, mert devizában fizetendő nyugati import nélkül nem lehetett megvalósítani. A technológia önmagában nem volt gond a kivitelezőknek, mert a 115 méteres tévéantenna alapjául szolgáló 250 méter magas, 26 ezer tonnás torony éppen olyan építmény, mint egy hatalmas kémény, amelyből többet emeltek már a barnakőszén-tüzelésű erőművekhez. Azonban sok eszközből, berendezésből nem volt megfelelő hazai gyártmány, ezért például a felvonókat Svédországból vásárolták és Belgiumból szereztek be üveget a kilátó burkolatához.
A tévétorony az első naptól az egyik legnépszerűbb berlini turistalátványosság, évente átlagosan bő egymillió látogató keresi fel. A két gyorslifttel 40 másodperc alatt juthatnak fel a kétszintes kilátóba, ahonnan tiszta időben akár 70 kilométeres távolságra is ellátni. Az emeleti étterem vendégei az asztaluknál ülve is körpanorámában gyönyörködhetnek egy szerkezet révén, amely egy óra alatt megforgatja az épületszintet a torony tengelye körül.
(Forrás: MTI)
A keletnémet kommunista rendszer kirakatának szánt kelet-berlini főtéren, az Alexanderplatzon álló tornyot az NDK alapításának 20. évfordulójára építették. Így néhány nappal később, október 7-én kellett volna felavatni, de a rezsim vezetői nem akartak mindent egy napra sűríteni. Maratoni ünnepségsorozatot szerveztek, október 2-án az Alexanderplatz másik fő látványosságát, a világórát avatták fel, 3-án a tévétornyot, 4-étől 6-áig pedig a "baráti" - a Szovjetunió uralma alá tartozó - országokból érkező küldöttségeknek tartottak rendezvényeket, amelyekre még Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár is Kelet-Berlinbe utazott.
A sorozatot az október 7-i hagyományos felvonulások zárták, és azon a napon nyitották meg a torony gömb alakú kilátóját a közönség előtt - idézte fel az ötven évvel ezelőtti eseményeket Hanno Hochmuth, a potsdami jelenkori történeti kutatóintézet (ZZP) történésze a Rundfunk Berlin-Brandenbrug (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság összeállításában.
Az építtetők szándéka szerint a 365 méteres torony kifejezi a rendszer felsőbbrendűségét a Nyugattal szemben.
A nyugat-berlini rádiótoronynál 215 méterrel magasabb, és máig a legmagasabb épület Németországban. Átadása idején a világ második legmagasabb tornya volt, csak az 540 méteres moszkvai Osztyankinó tévétorony előzte meg, ami a szocialista táboron belüli hatalmi viszonyokat is jelzi.
A beruházás minden fontos kérdésében a keletnémet állampárt - a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) - vezetője, Walter Ulbricht főtitkár döntött, ő jelölte ki például az építkezés helyszínét és ő határozott arról is, hogy a 212 méteres magasságban elhelyezett kilátó gömb alakú lesz. Ezért a többi között a "Szent Walter-torony" és az "Ulbricht-katedrális" elnevezés elterjedt a kelet-berliniek körében.
Az átadási szalagot is Walter Ulbricht vágta át. Rövid köszöntőjében kiemelte, hogy "tornyunk bizonyos értelemben dolgozó népünk hatalmas teljesítményét jelképezi" - idézte fel a pártvezető szavait a BZ című fővárosi lap az évfordulóra készített összeállításában. Az építkezésnek csak a befejezése volt ünnepélyes. A munkát "feketén", az engedélyeztetési eljárás lezárása és a finanszírozási terv véglegesítése előtt kezdték el, ezért a toronynak nincs is hivatalos alapköve. Az alapozás 1965 augusztusában kezdődött, és már a 30. méternél tartottak, amikor valamennyi engedélyt megszerezték.
A 100. métert alig egy év alatt, 1966. október 4-re érték el. Folyamatosan, három műszakban dolgoztak, nappal általában 60, éjjel 30 munkás. Az egyre magasabbra nyúló vasbeton henger körüli területet 100 méteres sugarú körben lezárták, és különleges hálókat is kifeszítettek, hogy megmentsék az állványzatról esetleg lezuhanó munkásokat. Ezekre nem volt szükség, az építkezés nagyobb baleset nélkül fejeződött be.
Az erőltetett ütemben épülő tévétoronnyal együtt a költségek is mind magasabbra emelkedtek. A beruházás az eredetileg tervezett 33 millió keletnémet márka helyett végül 132 milliót emésztett fel, a többi között azért, mert devizában fizetendő nyugati import nélkül nem lehetett megvalósítani. A technológia önmagában nem volt gond a kivitelezőknek, mert a 115 méteres tévéantenna alapjául szolgáló 250 méter magas, 26 ezer tonnás torony éppen olyan építmény, mint egy hatalmas kémény, amelyből többet emeltek már a barnakőszén-tüzelésű erőművekhez. Azonban sok eszközből, berendezésből nem volt megfelelő hazai gyártmány, ezért például a felvonókat Svédországból vásárolták és Belgiumból szereztek be üveget a kilátó burkolatához.
A tévétorony az első naptól az egyik legnépszerűbb berlini turistalátványosság, évente átlagosan bő egymillió látogató keresi fel. A két gyorslifttel 40 másodperc alatt juthatnak fel a kétszintes kilátóba, ahonnan tiszta időben akár 70 kilométeres távolságra is ellátni. Az emeleti étterem vendégei az asztaluknál ülve is körpanorámában gyönyörködhetnek egy szerkezet révén, amely egy óra alatt megforgatja az épületszintet a torony tengelye körül.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások