Ovis ölte meg a 9 hónapos testvérét

„Sajnálom, anya, lelőttem Corbint.” – vallotta be a kisfiú, aki a nagyapja fegyveréhez fért hozzá.Alexis WiederholtA Missouri állambeli Elmo városának lakói büszkék arra, hogy felelősen tartják a fegyverüket, éppen ezért nem értik, hogy egy 5 éves gyermek hogyan tudta megszerezni a nagyapja 0.22-es kaliberű pisztolyát, amivel megölte a kistestvérét.

A tragédia akkor történt, amikor az Észak-Dakotában élő Alexis Wiederholt meglátogatta az apját, akihez elvitte a gyerekeit is. Míg a nő az idős férfival volt elfoglalva, addig a kisfia megtalálta a revolvert a hálószobában.

Alexis akkor kapta fel a fejét, amikor furcsa zajt hallott a szoba felől, ezért bement megnézni, hogy mi volt a zaj forrása. A kisfiú ekkor bevallotta a tettét, és a következőt mondta: „Sajnálom, anya, lelőttem Corbint.”

A négygyermekes anyuka valószínűleg soha nem fogja elfelejteni ezt a pár szót, ahogy a látványt sem, amit a 9 hónapos kisfia vérző teste nyújtott, amit alig öt perccel korábban még a karjaiban tartott.

Wiederholt elmondta, hogy nem érti, hogy miért tart valaki töltött fegyvert a házában főleg akkor, amikor gyerekkel van tele az épület. Erre volt kíváncsi a megyei seriff is, akinek a férfi azt vallotta, hogy a saját biztonsága érdekében tartotta a revolvert a többi, céllövéshez használt fegyver mellett, elzárva. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, és azt próbálják kideríteni, hogy mekkora felelősség terheli a felnőtteket a balesetben.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com