Palesztin és libanoni oktatók mondták fel ösztöndíjukat a hágai kormány gázai háborúval kapcsolatos álláspontja miatt

Palesztin és libanoni egyetemi oktatók és kutatók adták vissza hollandiai ösztöndíjukat és mondták fel együttműködésüket az ösztöndíjat biztosító holland oktatási intézménnyel a hágai kormány gázai háborúval kapcsolatos álláspontja miatt - tájékozatott az NL Times című angol nyelvű holland hírportál pénteken.A Volkskrant című holland napilap információira hivatkozva a hírportál azt írta, hogy az érintett palesztin és libanoni oktatók döntésük indoklása szerint a holland kormány "feltétel nélkül" támogatja Izraelt a Gázai övezetben elkövetett "gyarmatosítás és népirtás" ellenére.
    

A főként Bejrútból és a ciszjordániai Bir Zeitből származó oktatók és kutatók véleménye szerint az ösztöndíj és az azzal járó támogatás elfogadása egyenértékű lenne a Hollandia által követett "rasszista és gyarmatosító politika tisztára mosásával". A hírportál megjegyezte, a palesztin és libanoni oktatók és kutatók tavaly 580 ezer euró (mintegy 221 millió forint) értékben kaptak hollandiai ösztöndíjat, a pénz a holland külügyminisztérium támogatási alapjából származott.
   

Az értintettek szerint a holland kormány semmilyen módon nem foglalkozik Izrael "megszálló hatalomként fennálló kötelezettségeivel, ahogy az emberi jogok háború alatti megsértésének hosszú listájával sem". Bírálták az ösztöndíjat biztosító delfti vízügyi oktatási intézetet (IHE) is, amiért nem ítélte el Izrael támadásait Gáza ellen, annak ellenére, hogy évek óta együttműködik a palesztin egyetemekkel.
    

Eddy Moors, az IHE igazgatója reményét fejezte ki, hogy az ösztöndíj elutasítása és az együttműködés felmondásáról szóló döntés átmeneti. Hangsúlyozta: az intézet "soha nem foglal állást egyetlen párt és vagy politika mellett sem". A beszámoló szerint a palesztin és libanoni oktatók és kutatók nem fogadták el a "semlegességről" szóló nyilatkozatot, mondván: "gyarmati történelmét és a Harmadik Birodalommal való múltbeli együttműködését tekintve Hollandia megtanulta volna a leckét, hogy népirtás esetén nem lehet szó semlegességről".
    

A holland külügyminisztérium szóvivője azt mondta, a tárca "nagyon sajnálatosnak" tartja az esetet, a program célja ugyanis a palesztin lakosság támogatása, "ami most megfeneklett".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com