Párizs Marine Le Pen mentelmi jogának felfüggesztését kérte az Európai Parlamenttől

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A francia hatóságok Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje mentelmi jogának felfüggesztését kérték az Európai Parlamenttől a párt állítólagos fiktív EP-asszisztensi állásai miatt indított vizsgálat keretében - erősítették meg pénteken rendőrségi források a France Inter francia közszolgálati rádió értesülését.A kilenc nap múlva esedékes francia elnökválasztás első fordulójában favoritnak számító Marine Le Pen március 10-én a mentelmi jogára hivatkozva nem jelent meg az ügyészségen, amely feltételezhetően vádemelésre idézte be. A pártelnök akkor azt közölte, az elnökválasztást hat hét héttel követő nemzetgyűlési választások végéig nem hajlandó az igazságszolgáltatás előtt megjelenni és vallomást tenni.



A pénzügyi visszaélések vizsgáló párizsi ügyészség ezt követően fordult az Európai Parlamenthez, s kérte Marine Le Pen és egy képviselőtársa, Marie-Christine Boutonnet mentelmi jogának felfüggesztését egy-egy március 29-i és 30-i keltezésű levélben. Az illetékes vizsgálóbíró az eljárásnak megfelelően a levelet a párizsi ügyészségnek küldte el, amely továbbítja a főügyésznek, majd az igazságügyi minisztériumnak, amely eljuttatja a levelet az Európai Parlamentbe, így az eljárás feltehetően hónapokat vesz igénybe, s nincs sok esély arra, hogy az európai képviselők még az elnökválasztás előtt döntsenek a kérdésről.


"Ez természetes, ez egy teljesen klasszikus eljárás, nem vagyok meglepve" - mondta pénteken Marine Le Pen a France Info francia hírrádiónak adott interjúban. Hozzátette, hogy továbbra sem bánja, hogy nem jelent meg márciusban az ügyészségi idézésen. Az ügyben a párizsi ügyészség indított előzetes eljárást, majd az ügyet decemberben átadta független vizsgálóbíróknak, akik arra keresik a választ, hogy a Nemzeti Front fizetett-e alkalmazottakat Franciaországban uniós pénzekből, európai parlamenti asszisztensek szerződése alapján. Le Pen kabinetfőnöke, Catherine Griset ellen február 22-én emeltek vádat.


Azzal gyanúsítják, hogy 2010 és 2016 között az EP-ben vett fel asszisztensi fizetést, holott ezalatt valójában Franciaországban töltött be tisztséget a pártjában. A párt egyik másik alkalmazottja, a párizsi pártszékházban grafikusként foglalkoztatott Charles Hourcade ellen is eljárás indult amiért uniós asszisztensi fizetést vett fel.  


Marine Le Pen korábban több ízben is hangoztatta, hogy nem jelenik meg az idézésen a fiktív európai uniós szerződések ügyében. Európai parlamenti képviselőként élvezett mentelmi joga révén nem kényszeríthető vallomástételre, sem más kényszerítő intézkedésre. A vizsgálóbíráknak előzőleg kérniük kell a mentelmi jogának felfüggesztését.


Ez lesz a harmadik alkalom, hogy Marine Le Pen mentelmi jogának felfüggesztéséről szavaznak az európai parlamenti képviselők. Március 2-án szintén a francia hatóságok kérésére az EP azért függesztette fel Le Pen mentelmi jogát, mert az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat tett közzé a Twitteren, és ezért, "erőszakos tartalmú fotók közzététele" miatt 2015 végén vizsgálatot indítottak ellene, 2013-ban pedig szintén egy Párizsban indult eljárás miatt szavazott az EP Le Pen mentelmi jogának felfüggesztéséről, amiért a muzulmánok utcai imádkozását Franciaország második világháborús német megszállásához hasonlította.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com