Párizsi machetés támadó apja nem hiszi, hogy fia terrorista lenne

Az egyiptomi férfi szerint az ő fiának rendes élete van és nem terrorista. A 29 éves férfi ugyanakkor kihallgatása során nem volt hajlandó vallomást tenni a francia hatóságoknak.

Az elkövetőt Abdullah Reda al-Hamaminak hívják, aki az egyiptomi Dakahlíja tartományban született, de az Egyesült Arab Emírségekben élt. A férfi még január 26-án érkezett Párizsba turista vízummal.

A rendőrök ki akarták hallgatni a támadót, de eddig nem volt hajlandó beszélni velük.

A férfi pénteken machetékkel támadt rá a Louvre bejáratánál az épületben járőröző katonákra.

Egyiküket meg is sebesítette. A késelő eközben azt kiabálta, hogy Allahu Akbar, majd öt lövést adtak le rá.

  
A támadót életveszélyes állapotban vitték kórházba és megműtötték. Az állapota azóta javult, ezért az orvosok engedélyezték, hogy a rendőrök őrizetbe vegyék és kihallgassák.

A francia kormányfő, Bernard Cazeneuve közölte, hogy terrorista jellegű támadás történt. A támadást az Iszlám Állam dzsihadista szervezet eddig nem vállalta magára.
A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege a férfi ellen vizsgálatot indított terrorizmussal kapcsolatos emberölési kísérlet vádjával. Azt még pontosan nem tudják miért támadt rá a katonákra és tényleg az egyiptomi férfi támadt-e.

Az egyiptomi férfi jogi és külkereskedelmi végzettségű, nem tudnak arról, hogy radikalizálódott volna és a nyomozás eddigi adatai szerint Párizsban nem volt tettestársa.

A férfi Dubajban egy vállalat kereskedelmi igazgatójaként dolgozott és a környezete szerint üzleti útra ment Párizsba. A férfi felesége második gyerekükkel várandós, jelenleg Szaúd-Arábiában van a hét hónapos első gyerekükkel.

A férfi Párizsba érkezése után a a Champs-Elysées sugárút közelében bérelt heti 1700 euróért egy luxuslakást. A rendőrök azóta házkutatást is tartottak, de semmilyen iszlamista tárgyat vagy iratot nem találtak. Azonban percekkel a támadás előtt Abdullah Reda al-Hamami Twitter-oldaláról több arab nyelvű, Iszlám Államot éltető üzenetet posztoltak ki. -írja a cbsnews.com.

Abdullah Reda al-Hamami apja szerint viszont fia nem terrorista, hanem egy átlagos férfi, aki családjával normális életet él.
A támadó apja bízik abban, hogy a francia hatóságok majd igazságot szolgáltatnak.
"Ha bűnös, akkor az Isten legyen velünk. Ha bebizonyosodik az ártatlansága, tartoznak nekünk egy bocsánatkéréssel"- mondta az apa.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com