Párizsi vérengzés - A német hatóságok iszlamista terrormerényletektől tartanak

Szélsőséges iszlamisták terrortámadásaitól tartanak a német hatóságok, a célpontok pályaudvarok lehetnek, és akár az iszlamofób Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom felvonulásain is merénylet történhet - írták szombaton német lapok.muslimA Der Spiegel című hírmagazin szerint a német nemzetbiztonsági szolgálatokat több külföldi partnerszervezet arra figyelmeztette, hogy merénylet készülhet a berlini és a drezdai főpályaudvar ellen.

Az egybehangzó hírszerzési értesülések alapján a nemzetközi radikális iszlamista színtéren nagy figyelemmel követik a Pegida mozgalom formálódását, és ismert dzsihadisták rögzített kommunikációja szerint eszmecsere indult arról, hogy érdemes lenne megtámadni a drezdai központú szerveződést - tette hozzá a Spiegel, kiemelve, hogy egy nagyszabású, sok áldozattal járó merénylet a tömegeket megmozgató Pegida valamelyik felvonulásán jól illeszkedne a helyzet elmérgesedését, eszkalációját célzó dzsihadista stratégiához.

A hatóságok megítélése szerint egy ilyen támadás a lehető legrosszabb fejlemény, a "horrorforgatókönyv". Pontosan tudják, hogy nemigen létezik olyan szintű rendőri készültség, amellyel hatékonyan meg lehet védeni a drezdai belvároson sötétedés után végivonuló több tízezres tömeget - írta a hírmagazin, megjegyezve, hogy az Iszlám nevében fellépő terroristák célpontjában eddig mindenekelőtt a vasúti infrastruktúra állt.

A Süddeutsche Zeitung című lap is arról írt, hogy a német hatóságokat pályaudvarok elleni merényletek veszélyére figyelmeztették külföldről. Az azonban egyelőre nem világos, hogy mennyire kell komolyan venni a támadások előkészületeire utaló jeleket - tette hozzá a müncheni lap.

A belügyminisztérium a lapjelentésekre reagálva közölte, hogy több irányból számos értesülést kapnak, ami "tipikus fejlemény" az olyan események után, mint a párizsi vérengzés. A hatóságok mindnet megtesznek a lakosság védelme érdekében, és a "'helyzet ugyan komoly, de pánikra nincs ok" - nyilatkozott Thomas de Maiziere belügyminiszter.

A Süddeutsche Zeitung szerint a hatóságokat és a nemzetbiztonsági szolgálatokat leginkább az nyugtalanítja, hogy versengés kezdődhet az al-Kaida és az Iszlám Állam (IÁ) között a legnagyobb, legsúlyosabb merénylet elkövetéséért. Így veszélyesek lehetnek az al-Kaida régen ismert hívei, a Szíriából és Irakból visszatért dzsihadisták, akik az IÁ oldalán harcoltak, és mindazok a radiális iszlamisták, akiket a hatóságok megakadályoztak abban, hogy a Közel-Keletre utazzanak.

"Bárcsak lenne valamilyen világos mintázat" - mondta a Süddeutsche Zeitungnak Bernd Palenda, a belső elhárításért felelős szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) berlini szervezetének vezetője.

A legutóbbi adatok szerint eddig nagyjából 600 szélsőséges iszlamista utazott Németországból Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz vagy más terrorszervezetekhez. Közülük nagyjából 200-an tértek vissza, és az utóbbi hónapokban 60 iszlamistát akadályoztak meg abban, hogy a Közel-Keletre távozzon. Eddig mintegy 500 eljárás indult az iszlamista terrorizmussal összefüggésben, összesen 800 személy ellen.

A politika oldaláról egyre nagyobb a nyomás, hogy a veszélyesként vagy erőszakos cselekmények elkövetésére hajlamosként számon tartott, nagyjából 1040 iszlamistát vonják állandó megfigyelés alá, ez azonban kivitelezhetetlen, hiszen egyetlen személy folyamatos szemmel tartásához 20-30 ember szükséges - mondták a Süddeutsche Zeitungnak biztonsági hatóságok szakértői.

A párizsi vérengzés óta a szervek megfeszített erővel dolgoznak, és a lehallgatások engedélyezéséről döntő bírósági testületeknél, az úgynevezett G-10 bizottságoknál több településen egyfajta készenléti ügyeletet tartanak, hogy minél gyorsabban elbírálhassák az indítványokat.

A leggyakrabban használt kommunikációs csatornákat, az internet alapú csevegőalkalmazásokat viszont a német alkotmányvédelem nemigen tudja megfigyelni - írta a Süddetsche Zeitung. A lap szerint a német dzsihadistákról szóló információk gyakran az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) származnak. Amerikai hírszerzők "rendszeresen benéznek a berlini kollegákhoz, és listákat adnak át nekik" - áll a beszámolóban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com