Párizsi vérengzés - Vádat emeltek Coulibaly négy feltételezett segítője ellen

Vádat emelt az ügyészség a négy, 22 és 28 év közötti gyanúsított ellen a 17 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek ügyében. A vád szerint logisztikai segítséget nyújtottak az egyik elkövetőnek - közölte szerdán a párizsi ügyész.

dnsFrancois Molins sajtótájékoztatóján elmondta: az ügyészség által kedden kihallgatott férfiak ellen szerdára virradó éjjel vádat emeltek "terrorszervezettel kapcsolatos bűnszövetkezet" és "fegyvertartás" címén. Az ügyészség nem vádolja őket a merényletekben való közvetlen közreműködéssel, ezért bűnrészesség velük szemben a vád.

A nyomozók munkáját DNS-minták, ujjlenyomatok, a mobiltelefonokról indított hívások listája és térfigyelő-kamerák felvételei segítették.

A négy férfit a péntekre virradó éjjel Párizs térségében végrehajtott rendőrségi akciókban fogták el további nyolc emberrel együtt, hogy kihallgassák őket az Amédy Coulibalynak nyújtott feltételezhető segítség miatt.

Coulibaly egy nappal a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége ellen elkövetett véres terrortámadás után megölt egy rendőrnőt Montrouge-ban, majd a következő napon túszokat ejtett egy párizsi kóser szupermarketben, és ott négy embert agyonlőtt. A dráma azzal végződött, hogy a rendőrség megrohamozta az üzletet, és lelőtte a terroristát.

"Nincs kétség a négy férfi és Amédy Coulibaly közötti kapcsolatot illetően" - mondta az ügyész. Hárman közülük vele voltak, amikor megvette azt a gépkocsit, amelyet a túszejtés közelében találtak meg a rendőrök.

A négy közül hárman vásárolták meg a terrorista "felszerelését". Az ügyész elmondta, hogy ez a felszerelés az, amit Coulibaly magán viselt, amikor a kommandósok lelőtték, illetve amit a Gentilly nevű elővárosban bérelt lakásában találtak. A számlákat az egyik gyanúsított lakásában találták meg.

A három férfi december végén három-négy alkalommal járt párizsi üzletekben, ahol beszerezték Amédy Coulibaly felszerelését, nevezetesen golyóálló mellényeket, több kést, könnygázgránátokat és egy sokkoló pisztolyt. A felszerelés 2015. január elejéig az egyik férfinál volt, akkor ment érte Coulibaly.

A terrorista és a négy gyanúsított között állandó volt a kapcsolattartás: az elmúlt négy hónapban 360 SMS és 13 hívás történt.

A gyanúsítottak ügyvédjei ugyanakkor azt állítják, hogy védenceik nem tudtak arról, hogy Coulibaly terrortámadást készített elő, illetve nyomás alatt cselekedtek.

A négy gyanúsított közül háromnak már volt dolga a rendőrséggel köztörvényes bűncselekmények miatt, de terrorizmussal kapcsolatos tevékenység miatt nem szerepeltek a nyilvántartásban. Csak az egyik gyanúsított büntetlen előéletű. Mind a négyen a Párizzsal határos Essonne megyében születtek, s Coulibalyval egy környéken nőttek fel a fővároshoz közeli Grigny egyik lakótelepén. Az ügyész szerint az is elképzelhető, hogy korábban együtt követtek el rablásokat.

Az ügyész azt is elmondta, hogy a nyomozás eddig kizárólag Amédy Coulibalyra és környezetére összpontosult, s a tettestársak és segítők felkutatása folytatódni fog, elsősorban külföldön, azon belül is Törökországban, ahova Coulibaly felesége utazott, hogy onnan továbbmenjen Szíriába. A francia hatóságok eddig Spanyolországtól és Belgiumtól kértek segítséget.

Az ügyész szerint a nyomozás hónapokig, akár évekig is eltarthat.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com