Parlamenti vita nélkül akarja elfogadtatni a jövő évi költségvetést a román kormány

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással akarja hatályba léptetni a jövő évi állami költségvetés törvénytervezetét a román jobbközép kormány, amihez Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn megkapta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségének támogatását.Romániában még nem volt példa rá, hogy a büdzsét ilyen módszerrel emeljék törvényerőre, és nemcsak a szociáldemokrata ellenzék, hanem a kormánynak parlamenti támogatást biztosító jobbközép pártok egy része is alkotmánysértőnek, de legalábbis aggályosnak tekinti a kormányon lévő PNL szándékát.

    
Ludovic Orban azt mondta: az a célja, hogy december 31-ig hatályba lépjen a költségvetési törvény, és számára december 23-a tűnik a "legalkalmasabb" dátumnak arra, hogy bejelentse a felelősségvállalást a parlament előtt. A kormányfő korábbi nyilatkozataiban többször utalt rá: attól tart, hogy a parlamenti vita során a jövő évi parlamenti választásokra készülő törvényhozók egymást túllicitálva fognak irreális - többletkiadásokat feltételező - módosításokat javasolni, amelyek elfogadását a PNL kisebbségi kormánya nem tudná megakadályozni.
    

Módosító indítványok beterjesztését a kormányzati felelősségvállalás is lehető teszi, de ezek közül csak azok kerülnek be a törvénytervezetbe, amelyeket a kormány jóváhagy. A kormányzati felelősségvállalással beterjesztett törvények hatályba lépését csak a kormány megbuktatásával akadályozhatja meg a parlament. Ha a törvényhozás három napon belül nem terjeszt be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a bizalmatlansági indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.
   

A 2020-as évi költségvetést így is jelentős, a hazai össztermék (GDP) 3,6 százalékát kitevő hiánnyal tervezte meg a román kormány. A bukaresti kormány a korábbi évekkel megegyező 10 százalékos növekedési ritmussal, 358 milliárd lejes (24 689 milliárd forint) bevétellel számol, míg a tervezett kiadások 399 milliárd lejes szintje a korábbi évekénél mérsékeltebb, 7 százalékos növekedést mutat. A kabinet előrejelzései szerint a román államháztartási hiány csak 2022-ben fog visszatérni az uniós szerződésben vállalt 3 százalékos szint alá, mivel még 2021-ben sem tudják leszorítani a GDP 3,3 százaléka alá.
    

A román államháztartási hiány idén a GDP 4,4 százalékát fogja kitenni. A másfél hónapja hivatalba lépett Orban-kabinet azt állítja: ezért az előző szociáldemokrata kormány felelős, amely szerinte tudatosan túlbecsült költségvetési bevételeket tervezett be, hogy megteremtse a jogalapot populista intézkedéseihez, a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak emeléséhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com