Pecina: a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált a Népszabadság ügyében

Megbocsáthatatlan hiba, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat - mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a felfüggesztett Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap hétfői nyomtatott kiadásában megjelent interjúban.népszabadságHangsúlyozta: mivel a korábbi egyeztetések meghiúsultak, a helyi vezetésnek pár napra be kellett zárnia a lapot, hogy az alkalmazottakat tárgyalóasztalhoz ültesse. Az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai "inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak".

Felidézte, hogy 2014-ben a Ringier és az Axel Springer kelet-európai tevékenységének összevonását követően a piaci felügyelet szerint túl nagy lett volna ezek magyarországi piaci részesedése, így régi üzleti partnerként őt kérték meg a portfólió egy részének átvételére.

Ennek feltétele volt, hogy a csomagban lévő regionális lapok és országos média mellett az 1956-ban az MSZMP által alapított, majd a rendszerváltozás után az utódpárt MSZP által tovább irányított "kényes" lapot, a Népszabadságot is átvegye.

Kifogásolta, hogy a Népszabadság meg akarta tartani a korábbi privilégiumokat, például azt, hogy írhassanak a lapba a szocialista párt régi, kiérdemesült funkcionáriusai, akiket azután mint szerzőket fizettek ki.

Elmondta: úgy képzelte, hogy fel lehet fejleszteni a lapot, mert becslései szerint a magyar lakosság 40-50 százaléka kormánykritikus, "az öreg posztkommunistáktól a fiatal baloldali liberálisokig", akiket "az Orbán elleni gyűlölet tart össze".

Őket kellett volna a lapnak megszólítania, de várakozásai nem teljesültek. Elmondása szerint az újságíróknak szabad kezet adott, csupán az volt a kérése, hogy olyan témákról írjanak, amelyek érdeklik az embereket.

Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak, az elmúlt években a lap működési vesztesége egymillió euró volt évente. Mint fogalmazott: boldog lenne, ha valaki levenné róla a Népszabadság "koloncát", azonban nincs senki, aki ezt megtenné.

Heinrich Pecina 2015-ben a lapot rendkívül jutányosan a szocialista pártnak akarta eladni, de a pártnak, mint fogalmazott, "nem volt bátorsága", hogy átvegye az újságot. A Mediaworks sikertörténet - jelentette ki. Elmondása szerint már régóta több ajánlat érkezett be hozzá, kormányközeli és ellenzéki oldalról egyaránt. A történtek után még inkább megnőtt az érdeklődés a cég iránt, de neki elege lett belőle mára, így megfontolja, hogy az egész Mediaworksből kivonul.

Arról is beszélt, hogy felbosszantotta Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének kiállása a Népszabadság mellett. A politikus Twitter-bejegyzésében magyarul fejezte ki szolidaritását. Heinrich Pecina szerint az elnök a "mi pénzünkből él", nem vállalkozó, így nem kell törődnie azzal, hogy munkahelyeket biztosítson.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com