Peking: a kereskedelmi kapcsolatok megerősítésére van szükség Kína és Németország között

A kereskedelmi kapcsolatok megerősítésére és a hónapok óta tartó feszültségek enyhítésére van szükség Kína és Németország között - jelentette ki hétfőn Pekingben Ho Li-feng miniszterelnök-helyettes, miután tárgyalásokat folytatott Lars Klingbeil német pénzügyminiszterrel.Ho szerint Peking kész a német féllel együttműködve igazságos, méltányos és diszkriminációmentes üzleti környezet kialakításán dolgozni, amihez gyakorlati és pragmatikus lépésekre van szükség. Hozzátette: nem szabad hagyni, hogy különféle külső tényezők veszélyeztessék a globális ipari és ellátási láncok biztonságát és stabilitását.

Klingbeil - aki a Friedrich Merz vezette német kormány első minisztereként látogatott Kínába - a megbeszélésen kiemelte: Berlin szerint a kínai acél-, napenergia- és elektromosautó-ipari túltermelési kapacitások veszélyeztetik az európai piac versenyképességét és a német ipari munkahelyek biztonságát.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: Németország felvetette a Kína által a ritkaföldfémekre és más kritikus ásványi anyagokra bevezetett exportkorlátozások ügyét is. Mint mondta, a cél a stabil ellátási láncok fenntartása, valamint olyan közös megoldások megtalálása, amelyek megbízható hozzáférést biztosítanak ezekhez az alapvető nyersanyagokhoz.

A megbeszélést követően a kínai pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozott egy 27 pontból álló közös dokumentumot, amelyben a felek megerősítették elkötelezettségüket a makrogazdasági politikák összehangolása, valamint a legfejlettebb és legjelentősebb feltörekvő országokat tömörítő G20 mint a nemzetközi gazdasági együttműködés első számú fóruma szerepének erősítése mellett.

A multilaterális együttműködés fontosságát hangsúlyozva elutasították az egyoldalúságot és a kereskedelmi protekcionizmust, továbbá támogatásukról biztosították a Kereskedelmi Világszervezeten alapuló, szabályalapú multilaterális kereskedelmi rendszer megőrzését és reformját.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com