Peking felfüggesztette a magas szintű gazdasági kapcsolattartást Canberrával

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Peking határozatlan időre felfüggesztette a magas szintű gazdasági kapcsolattartást Canberrával a két ország közötti viszony egyre éleződő feszültségei közepette - derült ki a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság csütörtöki közleményéből.A szűkszavű közlemény szerint Peking egyelőre meg nem határozott ideig leállít minden, a Kína és Ausztrália közötti stratégiai gazdasági párbeszédről szóló keretmegállapodás égisze alá tartozó tevékenységet. A bizottság a döntést azzal indokolta, hogy az utóbbi időben egyes ausztrál kormányzati tisztségviselők "hidegháborús beállítottságtól és ideológiai diszkriminációtól vezérelve" egy sor intézkedéssel zavarták meg a két ország közötti kapcsolatokat és együttműködést.

    
Az elsősorban a kereskedelem előmozdítását célzó kétoldalú gazdasági párbeszéd legelső ülését 2014 júniusában tartották, de a megállapodás keretében a felek legutoljára 2017 szeptemberében ültek tárgyalóasztalhoz. A csütörtökön közölt döntés vélhetően válaszlépés arra, hogy Canberra két héttel korábban felmondta a kínai Egy övezet, egy út globális gazdasági-infrastruktúrális kezdeményezés ausztrál részről kötött megállapodásait.


Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő április 22-i sajtótájékoztatóján elmondta: Kína kifogást tett az ügyben Ausztráliánál, és fenntartja a jogot, hogy további ellenlépéseket tegyen. Vang az ausztrál lépést a kétoldalú együttműködésbe történő önkényes beavatkozásnak nevezte, amellyel szerinte Ausztrália súlyosan megsértette a kínai-ausztrál kapcsolatokat, valamint a két ország közötti kölcsönös bizalmat. A canberrai szövetségi kormány ugyanis az egyik ausztrál állam Kínával kötött megállapodását semmisítette meg, arra hivatkozva, hogy az nincs összhangban az ország külpolitikai céljaival.
    

A kínai-ausztrál kapcsolatok az utóbbi években egyre feszültebbé váltak. 2018-ban Canberra nemzetbiztonsági aggályokra kizárta a Huawei kínai telekommunikációs óriást az ötödik generációs (5G) mobilhálózata kiépítéséből, jóllehet a kínai vállalat számos alkalommal tagadta az eredetileg az amerikai fél által felhozott nemzetbiztonsági vádakat.


A viszony tovább mérgesedett azt követően, hogy Scott Morrison ausztrál miniszterelnök tavaly vizsgálatot sürgetett az új típusú koronavírus eredetének feltárására. A kínai vezetés válaszul gazdasági szankciókat alkalmazott, akadályozva egy sor ausztrál termék - a többi között bor, szén és marhahús - behozatalát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com