Peking önmérsékletre szólította fel a feleket

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Vang Ji kínai külügyminiszter önmérsékletre szólított fel minden érintett felet Ukrajna kapcsán, amikor kedden telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.A kínai külügyminisztérium hivatalos weboldalán közzétett közlemény szerint Vang Ji elmondta: Kína figyelemmel kíséri az ukrajnai helyzet alakulását. Hangsúlyozta: Peking végig konzisztens álláspontot tartott fenn Ukrajna ügyében, miszerint bármely ország jogos biztonsági aggályait tiszteletben kell tartani, továbbá az ENSZ Alapokmányának útmutatásaihoz és elveihez kell igazodni. A kínai külügyi tárca vezetője úgy vélekedett, hogy az ukrajnai helyzet eddigi alakulása szorosan összefügg a minszki egyezmény tényleges végrehajtásának késedelmével. Kína a továbbiakban is a helyzet alakulásának megfelelően folytat egyeztetéseket minden féllel - tette hozzá, aláhúzva, hogy az egyre romló helyzetet párbeszéddel és tárgyalások útján kell enyhíteni.
    

A két külügyminiszter a Koreai-félszigetről is egyeztetett. Vang leszögezte: a Koreai-félszigettel összefüggő nukleáris problémakör középpontjában az Egyesült Államok és Észak-Korea ügye áll. Hangsúlyozta: Washingtonnak figyelembe kell vennie Phenjan jogos aggályait, és érdemi lépéseket kell tennie ezek kapcsán. Kína támogatja a közvetlen párbeszédet a két fél között, és építő szerepet fog játszani a továbbiakban is a Koreai-félsziget nukleáris kérdésének rendezésében - jelentette ki Vang.
    

A külügyminisztérium előző közleménye szerint Vang és Blinken egyebek mellett a kínai-amerikai kapcsolatok alakulásáról és Tajvan kérdéséről is szót ejtett az egyeztetés során.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com