Peking tiltakozását fejezte ki, amiért Washington felszólította a houstoni főkonzulátusának bezárására

Peking szerdán tiltakozását fejezte ki, amiért Washington váratlanul felszólította a houstoni főkonzulátusának bezárására.A kínai külügyminisztérium az amerikai fél egyoldalú politikai provokációjának nevezte a felszólítást, amelynek teljesítésére ráadásul szűkös határidőt szabtak: a Houstonban állomásozó kínai főkonzulátusnak helyi idő szerint péntek délután 4 óráig minden tevékenységét fel kell függesztenie. A kínai külügyi tárca az üggyel kapcsolatos állásfoglalását egy írásban feltett kérdésre adott válaszban fejtette ki, amelyet szerdán juttatott el a Kínában működő sajtóképviseletek részére.

    
Kína szerint az Egyesült Államok lépése a nemzetközi jogba ütközik, valamint megsérti a két ország között érvényben lévő konzuli megállapodást. Peking súlyosan elítélte az általa megalapozatlannak tartott döntést, és annak azonnali visszavonására szólított fel Washingtont, ellenkező esetre pedig ellenlépéseket helyezett kilátásba.
    

A kínai külügyi tárca szerint az elmúlt időszakban Washington lejárató kampányt folytat Kína ellen, amelynek részeként az Egyesült Államokban állomásozó kínai diplomatákat, valamint ott tanuló kínai diákokat zaklat. Az írásos állásfoglalásban rámutatnak: a Kínában állomásozó amerikai külképviseletek számukat és a diplomaták létszámát tekintve is jóval meghaladják az Egyesült Államokban működő kínai külképviseletekét, a pekingi amerikai nagykövetség pedig rendszeresen Kínát becsmérlő cikkeket oszt meg az internetes oldalán.
    

A Houston Chronicle című amerikai lap a helyi rendőrségre hivatkozva arról számolt be, hogy a hatóságoknak kedd éjszaka tűzriasztás miatt kellett kivonulniuk a houstoni kínai főkonzulátus épületéhez, ahol szemtanúk szerint az udvaron elhelyezett kukákban papírokat égettek. Vang Ven-pin, a kínai külügyi tárca szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre elmondta: a konzulátus a megszokott módon üzemel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com