Peking tiltakozott a kínai emberi jogi helyzetről szóló japán parlamenti határozat ellen

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Peking tiltakozását fejezte ki a japán parlamentnek a kínai emberi jogi helyzettel kapcsolatos aggályait tartalmazó határozata ellen, és provokációval vádolta Tokiót.Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője újságírói kérdésre a külügyminisztérium weboldalán közzétett írásos válaszában úgy foglalt állást: az említett emberi jogi kérdések Kína belügyei, a kínai szuverenitással és az ország területi egységével függnek össze, amelyekben semmilyen külső erő nem illetékes. Felidézte továbbá a japán fél háborús bűneit, hangsúlyozva: Japán "hírhedt az emberi jogok terén tett kihágásairól, így semmilyen joga nincs más országokat emberi jogi kérdésekben bírálni".
    

Csao tudatta: a kínai fél fenntartja a jogot további lépések megtételére az ügyben. A japán parlament kedden fogadott el határozatot a "súlyos emberi jogi helyzetről" az északnyugat-kínai Hszincsiangban, valamint Tibetben, Belső-Mongóliában és Hongkongban. A szövegben egyszer sem szerepel Kína neve. A parlament továbbá felszólította a japán kormányzatot, hogy tegyen lépéseket a helyzet enyhítésére. A határozatban az áll: "Az emberi jogi ügyek nem lehetnek pusztán belügyek, mivel egyetemes értéket hordoznak, és jogosan képezik aggodalom tárgyát a nemzetközi közösség számára".
    

A határozat időzítése különösen érzékenynek számít, hiszen Kínában egyrészt éppen a legfontosabb hagyományos ünnepet, a holdújév beköszöntét ünnepelik, a kínai fővárosban pedig pénteken kezdődik a téli olimpia. Japán már korábban jelezte, hogy nem küld magas rangú tisztségviselőket az olimpiára, jóllehet ezt a döntést nem kapcsolták össze az emberi jogi aggályokkal, szemben azzal, ahogyan azt a többi, a pekingi sporteseménysorozat amerikai kezdeményezésű diplomáciai bojkottjához csatlakozó ország tette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com