Péntek délig visszavonul a megállapodás szerinti vonalakra az izraeli hadsereg Gázában

Izraeli idő szerint péntek délig visszavonul a tűzszüneti megállapodás első szakaszának megállapodása szerinti új vonalakra az izraeli hadsereg a Gázai övezetben - közölte a hadsereg.Az új vonalakra vonulás időpontjától megkezdődik az a hetvenkét órás időszak, amelyben az egyezmény szerint az iszlamista Hamász terrorszervezetnek át kell adnia a még élő húsz izraeli túszt, és meg kell kezdenie a huszonnyolc halott túsz földi maradványainak átadását.

A 2023. október 7-i támadásban Gázába elhurcoltak így várhatóan legkésőbb hétfőn kiszabadulnak a túszalku alapján, de az iszlamistaszervezetek azt állítják, hogy kilenc holttest hollétéről nincs tudomásuk. Őket nemzetközi segítséggel fogják megkeresni.

Az izraeli hadsereg befejezte az átadásra kijelölt részeken létrehozott előőrsök és védelmi állások felszámolását az övezetben. A csapatok új védelmi vonalat építenek ki. "Legalább két őrség keletre van a nyilvánosságra hozott sárga vonaltól"- közölték a megszűnő erődítményekről.

A hadsereg hatalmas logisztikai műveletében katonák ezrei számoltak fel különféle létesítményeket, köztük ipari generátorokat, antennákat, katonai szállásokat, megfigyelőeszközöket, harci állásokat.

Az izraeli határhoz közelebbi vonalakhoz költözés műveletében százas nagyságrendben használtak fel teherautókat, dózerelő és más munkagépeket, különböző mérnöki eszközöket.

Az új vonalak kialakítása után, a teljes kivonulásig tartó átmeneti időszakban az izraeli hadsereg a Gázai övezet területének ötvenhárom százalékát fogja ellenőrizni, egy új, biztonsági védőövezet kialakításával.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com