Péntek déltől szabad az utazás Csehország és Magyarországon között is

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Péntek déltől szabad az utazás Csehország, Magyarország és Ausztria között - jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter a cseh kormány péntek reggeli rendkívüli ülése után. A miniszter szerint a döntést az érintett országokkal történt egyeztetés alapján hozták meg.Petrícek megerősítette, hogy Magyarország már reggel nyolckor megnyitotta határait.

Úgy vélte: a négy órás eltérés a magyar és a cseh intézkedés között nem okozhat problémát, mert a két ország állampolgárai 48 órára már jelenleg is szabadon utazhatnak egymáshoz.

    
Andrej Babis kormányfő azt mondta, hogy a magyar fél a korábbi határnyitást szorgalmazta. Csehország és Szlovákia azonban a határnyitással is szerette volna megmutatni, hogy ez a két ország áll egymáshoz a legközelebb, ezért a cseh-szlovák határ korábban, már szerda éjfélkor megnyílt a két ország állampolgárai előtt. "Be akartuk tartani a hagyományt, hogy a csehek és a szlovákok állnak egymáshoz legközelebb" - mondta Babis a sajtóértekezleten.
    

Petrícek újságíróknak elmondta: a cseh-német határ teljes szabaddá tételéről még folynak a tárgyalások. A csehek azonban péntek déltől már kötelező koronavírus-teszt, illetve karantén nélkül léphetik át a határt. Bizonyos korlátozások már csak a német oldalon vannak, ami annak következménye, hogy Berlin szomszédaival egyeztetve egyszerre akarja szabaddá tenni határait. Erre várhatóan június 15-én kerül sor. A cseh-német határon ellenőrzések nincsenek, de a németek továbbra is szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek.
    

Továbbra is kérdéses a cseh-lengyel határ megnyitása a lengyel határzár miatt. "Varsó egyelőre azt sem jelezte, mikor számol a korlátozások feloldásával" - jegyezte meg a cseh miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com