Pénteken tárgyalnak a német konzervatívok és a szociáldemokraták

Németországban a parlamenti választás utáni 12. napon, pénteken tárgyalnak először a kormányalakítás lehetőségeiről a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) vezetői.

letöltésA választási győztes konzervatívok tárgyalócsoportját Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke vezeti - közölte hétfőn a kereszténydemokrata párt. A delegáció tagjai között lesz Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a keresztényszociális unió (CSU) elnöke, Volker Kauder, a CDU/CSU parlamenti frakciójának vezetője és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter.

Az SPD küldöttségét Sigmar Gabriel elnök vezeti. A két legnagyobb német politikai erő képviselői egyelőre egy találkozóban állapodtak meg. A megbeszélést Berlinben tartják pénteken 13 órától.

A legtöbb vita az SPD adóemelési tervei körül lehet, amelyeket a konzervatívok elutasítanak. A szociáldemokraták a legmagasabb jövedelmű réteg adóterheit növelnék, egyebek között a személyi jövedelemadó felső kulcsának emelése révén, és a plusz bevételt elsősorban az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére fordítanák.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A konzervatívok szerint nincs szükség adóemelésre, mert a gazdasági növekedés révén minden külön intézkedés nélkül is történelmi csúcsra emelkednek az adóbevételek, így tavaly átlépték a 600 milliárd eurós határt, és 2017-ben elérik a 700 milliárd eurót.

A konzervatívok a Zöldeket is felkérik, hogy kezdjenek egyeztetést a kormányalakítás lehetőségeiről. Angela Merkel ezt hétfőn vagy kedden kezdeményezi a baloldali ökopárt vezetőségénél - mondta hétfőn Berlinben újságíróknak Hermann Gröhe, a CDU főtitkára.

Joachim Gauck államfő is tájékozódni kíván a szeptember 22-én tartott választások nyomán kialakult helyzetről. Ezért valamennyi parlamenti párt vezetőjét meghívja hivatalába egy-egy négyszemközti beszélgetésre - írta hétfőn a Süddeutsche Zeitung. Az államfő pontosan tudni szeretné, hogy a pártvezetők miként értékelik a helyzetet és hogyan akarják elkerülni a kormányzati munka teljes leállását - írta a müncheni lap, hangsúlyozva, hogy rendkívül nehéznek tűnik a kormányalakítás, és ha nem sikerül, akkor az államfőnek kell döntenie arról, hogy feloszlatja-e a parlamentet és új választásokat ír ki.

A CDU/CSU és az SPD legutóbb 2005 és 2009 között kormányozott együtt, a kancellár akkor is Angela Merkel volt. A koalíciós szerződés megkötését minden korábbinál hosszabb tárgyalások előzték meg, a szerződést a választások utáni 65. napon írták alá.

Az SPD kibővített választmánya (konvent) pénteken adott felhatalmazást a pártvezetésnek arra, hogy tájékozódó megbeszélést folytasson a konzervatívokkal. A konvent ennek eredménye alapján dönt majd arról, hogy az SPD hivatalos koalíciós tárgyalást kezd-e a konzervatívokkal. Amennyiben sikerül kidolgozni egy koalíciós megállapodást, a végső döntést a 472 ezer fős tagság hozza meg. A pártszavazás eredménye kötelező érvényű.

Az SPD tagságának 65 százaléka ellenzi a nagykoalíciót egy pénteken ismertetett felmérés szerint. A pártban elsősorban azért tartanak az újabb nagykoalíciótól, mert úgy vélik, hogy az SPD választói támogatottsága éppen a közös kormányzás miatt süllyedt történelmi mélypontra, 23 százalékra a 2009-es választáson. Sokan pedig úgy vélik, hogy a szociáldemokraták a CDU/CSU túlereje miatt kormányzati pozícióban sem nagyon érvényesíthetnék az elképzeléseiket, ezért inkább ellenzékben kellene maradniuk.

A Zöldek elsősorban a választási eredmény értékelésével és soraik rendezésével vannak elfoglalva. Számos vezető politikusuk hangsúlyozta, hogy az ökopárt természetesen tárgyal a konzervatívokkal, ha felkérik őket erre, de a programokban mutatkozó eltérések miatt nem látnak sok esélyt a kormányalakításra.

A CDU/CSU a választáson a szavazatok 41,5 százalékát szerezte meg, ami 311 mandátumot jelent a 630 fős Bundestagban, a törvényhozás alsóházában. Az abszolút többséghez - 316 mandátumhoz - 42,5 százalék kellett volna. Az SPD a szavazatok 25,7 százalékát nyerte el, képviselőcsoportja 192 fős. A Baloldal 8,6 százalékos eredménnyel 64 képviselőt küldött a Bundestagba. A Zöldek 8,4 százalékot szereztek, ami 63 mandátumot jelent. A konzervatívok 2009 óta a liberális FDP-vel kormányoztak, amely azonban nem lépte át az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com