Pénzsegélyt adott át és nemzetpolitikai szemináriumot tartott a Fidelitas Kárpátalján

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Iskolai étkeztetésre szánt 2,4 millió forintos pénzadományt nyújtott át és a kárpátaljai magyarság helyzetét elemző kihelyezett nemzetpolitikai szemináriumot tartott a Fidelitas szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban.Kárpátaljai Magyar Kulturális SzövetségA rendezvényen Böröcz László, a Fidelitas elnöke a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közvetítésével ünnepélyesen átnyújtotta a szervezet aktivistái által az elmúlt fél év során Magyarországon összegyűjtött közel két és fél millió forintos pénzadományt a Verecke Alapítványnak. A pénzt kárpátaljai magyar iskolások étkeztetésére fordítják majd.

Az adományozással és a nemzetpolitikai szemináriummal kapcsolatban Böröcz László az MTI érdeklődésére elmondta: a Fidelitas tavaly nyáron indított gyűjtési akciót a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítésére. Az elmúlt fél évben a szervezet több száz tagjának a közreműködésével mintegy harminc jótékonysági akciót és rendezvényt szervezett - tette hozzá. Jelezte, a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítését célzó gyűjtési akció az idei évben folytatódni fog.

A Fidelitas elnöke kiemelte, a Kárpátaljára kihelyezett nemzetpolitikai szemináriumra meghívták a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselőit Erdélyből, a Felvidékről és Délvidékről is. "Nagyon fontosnak tekintjük a kárpátaljai magyar fiatalokkal fenntartott kapcsolatok erősítését.

Az ő helyzetük a helyszínen ismerhető meg a legjobban, ezért döntöttünk a kihelyezett szeminárium megszervezése mellett" - emlékeztetett. Hozzátette: "a Kárpátalján élők nehéz élethelyzetéről helyben szerzett tapasztalataink szerint arra szeretném biztatni a magyarországi fiatalokat, hogy segítsék kárpátaljai nemzettársaikat, és mi ebben példát szeretnénk mutatni".

Dobsa István, a KMKSZ ifjúsági szervezetének elnöke az MTI-nek kifejtette: a Fidelitas pénzadományát a Verecke Alapítvány a kárpátaljai magyar iskolák alsó tagozatos tanulóinak az étkeztetésére fogja fordítani. Erre azért van szükség, mert az ukrán kormány az idei évtől megszüntette az iskolai étkeztetés állami finanszírozását.

Kárpátalja és a kárpátaljai magyarság helyzetét a nemzetpolitikai szemináriumon Barta József, a KMKSZ és a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) alelnöke ismertette. Az ukrajnai megye és Magyarország kapcsolatait Vinnai Győző fideszes országgyűlési képviselő vázolta.

A kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás állapotáról Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese beszélt. A kárpátaljai magyar oktatásnak és értelmiségnek nyújtott anyaországi támogatás rendszerét Grezsa István, határon túli beruházásokért felelős miniszteri biztos ismertette.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com