A kedvezmény változatlanul keresett a bankoknál, az alapszámla és az egyszerűsített bankváltás iránt azonban alig van érdeklődő

A bankok adatai szerint a fő trendek nem változtak, a legtöbben továbbra is használt lakás vásárlására fordítják a támogatást, azonban egyre többen veszik igénybe a csokot új lakáshoz is.

Ezt elősegíti a kiadott új lakásépítési engedélyek számának ugrásszerű növekedése, és a csok feltételeinek szeptemberi könnyítése is, amely szerint egyebek mellett a tervezés, építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal.



A csok-támogatások mintegy felét folyósító bank, az OTP Bank idén 7542 alkalommal, 14,8 milliárd forint támogatást folyósított, az egy család által kapott összeg átlagosan 2 millió forint. A legtöbb kérelem a fővárosi agglomerációból érkezik és nő az újlakás vásárlására, építésre fordított támogatás aránya is.
Idén az igénylések csaknem felénél 2 gyermek után kérték a támogatást a szülők, majd 30 százalékos aránnyal a 3 gyerekes családok következnek. Új lakás építésekor vagy vásárlásakor a családok 60 százaléka 3 gyermek után igényli a csokot, közülük 10-ből csaknem 9-en a további 10 milliós kedvező kamatozású támogatott hitelt is igénybe veszik - írták.

Az OTP adatai szerint új lakás vásárlására a családok 4 százaléka, építésre 17 százalék, míg bővítésre 2 százalékuk fordítja a csokot.
A K&H Bank 1796 csok-kérelmet fogadott be július végéig, 4,5 milliárd forint értékben, ebből 1312 esetben kötöttek szerződést, amelynek értéke 3 milliárd forint. Az átlagos támogatási összeg mintegy 2,3 millió forint - derült ki a bank adataiból. A K&H 10,4 milliárd forint értékű hitelkérelmet fogadott be, valamint 236 áfa-visszatérítéses támogatási kérelmet is.

Az UniCredit Banknál csaknem 1200-an igényelték a csokot, az adó-visszatérítést, valamint a kamattámogatott hitelt az év eleje óta. A hiteligénylések kétharmada használt lakáshoz kapcsolódik, de nő az építéshez felvett támogatások száma is, amely mintegy a negyedét teszi ki a kérelmeknek. Az új lakás vásárlásához igényelt támogatások aránya továbbra is néhány százalék a banknál.

A CIB Banknál is sokan érdeklődnek a csok iránt, és az igénylők 75 százaléka hitelt is felvesz. Mintegy 60 százalékuk használt lakás vásárlásra veszi igénybe a támogatást, míg csaknem 35 százalék építkezéshez, 3 százalék bővítéshez, és csak kicsit több mint 2 százalék új lakás vásárlásához. A bank várakozása szerint ezek az arányok a lakásépítések, illetve a módosított feltételek hatására megváltozhatnak, több új lakást vehetnek a csokból és az ahhoz kapcsolódó hitelből.
A Takarékbank válasza szerint szeptemberben 15 százalékkal nőtt a befogadtott csok-igénylések száma, összegben 21 százalékos emelkedés volt augusztushoz képest.

A takarékok és az FHB Bank (szövetkezeti hitelintézetek) szeptember végéig 4485 csok-igénylést fogadtak be, 14 728 milliárd forint összegben. A kérelmek többségét, 3051-et használt lakásra fogadtak be a szövetkezeti hitelintézetek, 5 015 milliárd forintért, míg új lakásra 1434 kérelmet fogadtak be, 9 713 milliárd forint összegben. Szeptemberben 19 százalékkal nőtt az új lakásokra befogadott igénylések 19 darabszáma, összegben 26 százalékos volt az emelkedés az előző hónaphoz képest - tájékoztatott a bank.

A pénzintézetek válaszai szerint eddig elenyésző érdeklődést tapasztaltak az októbertől elérhető alapszámla és az egyszerűsített bankváltás iránt.
Az UniCredit szerint az alapszámlával kapcsolatos ügyfélkérdések és visszajelzések azt mutatják, hogy vidéken várhatóan többen vehetik igénybe, mint a fővárosban. Az elmúlt időszakban számos olyan ügyfél érkezett a bankhoz, akik azért vették igénybe az egyszerűsített bankváltást, hogy a csoportos beszedési megbízásaik és állandó átutalásaik átkerüljenek az UniCredit Bankhoz, míg elenyésző volt azok száma, akik más bankot választottak - írták.

Az OTP Bankban átlagosan 100 alatt van az egyszerűsített bankváltási igényt benyújtók száma, és párszáz igény érkezik más banktól az OTP Bank számára.
Az MKB Bank tájékoztatása szerint eddig nem nyitottak alapszámlát a banknál, az egyszerűsített bankváltásra kevés igénylés érkezett be, azonban élénkül az érdeklődés azok körében, akik az MKB-hoz jönnének.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com