Csekély árfolyammozgásra lehet számítani az európai tőzsdéken

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,1 százalék emelkedéssel, a frankfurti DAX pedig változatlanul, míg a párizsi CAC-40 index 0,1 százalék csökkenéssel kezdheti a keddi kereskedést.

Piacbefolyásoló hatással lehet kedden az Európai Unió tagállamainak gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács, az EcoFin ülése. A fontosabb makrogazdasági adatok közül pedig a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet februári német és euróövezeti gazdasági hangulatindexe is kihathat a befektetői döntésekre. Hétfőn alacsony forgalom közepette veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdék.

A pán-európai Stoxx 600 index 0,66 százalékkal, az FTSE eurofirst 300 index 0,68 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,56 százalékkal végzett lejjebb. Frankfurtban a DAX index 0,53 százalékkal gyengült, a londoni FTSE-100 index 0,64 százalékkal csökkent, Párizsban a CAC-40 index 0,48 százalékot esett, Madrid 0,26 százalékkal, Milánó 1,00 százalékkal végzett alacsonyabban. Hétfőn Európában az olaj és gázipari ágazaton kívül minden gazdasági ágazatban csökkentek a részvényárfolyamok. A forgalom a zárva tartó amerikai, kínai és indiai tőzsdék miatt volt alacsony.



A nap egyik legnagyobb vesztese a Daimler körül gyülekező felhők miatt az autóipari ágazat volt, árfolyamindexe 1,3 százalékkal csökkent. Lapértesülések szerint amerikai hatóságok a Daimler modelljeinél is a dízelmotorok emissziós értékeit a tesztpadon megváltoztató funkciót találtak a motorvezérlő szoftverben. A Daimler részvénye két százalékkal gyengült. Kedden az európai piaci nyitás előtt másfél órával a Brent nyersolajat 0,30 százalékkal jegyezték olcsóbban hordónként 65,47 dolláron, a WTI jegyzése pedig 1,06 százalékkal 62,20 dollárra emelkedett.

A dollár felfelé korrigált kissé hétfőn a főbb devizák kosarával szemben a múlt héten érintett hároméves mélypontról, az arany ára pedig ezzel párhuzamosan már a harmadik egymást követő kereskedési napon csökkent. Az eurót az európai nyitás előtt másfél órával 0,18 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2385 dolláron, az arany legközelebbi határidős kontraktusa 1,02 százalékkal unciánként 1342,30 dollárra csökkent.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com