Csökkenéssel indíthatnak a nyugat-európai piacok

Szakértők arra számítanak, hogy a londoni FTSE 0,3 százalék, a frankfurti DAX és a párizsi CAC egyaránt 0,1 százalék mínuszban kezdheti a napot.

A csütörtöki trendet kezdetben az befolyásolja, hogy jórészt gyengüléssel zártak az ázsiai tőzsdék. A befektetők bizonytalanságát erősíti, hogy valószínűleg nagyobb mértékben mozdulhat el napközben a kőolaj ára. Hogy melyik irányba, az attól függ majd, hogy milyen megállapodás születik Bécsben az olajtermelésről az OPEC és a szervezeten kívüli vezető olajexportáló országok képviselői között.



Délelőtt hozzák nyilvánosságra a novemberi német munkanélküliségi adatot és a novemberi euróövezeti inflációra vonatkozó előzetes számokat. Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,90 százalékkal gyengült, ugyanakkor Frankfurtban a DAX-30 0,02 százalékkal, Párizsban a CAC-40 indexe pedig 0,14 százalékkal erősödött.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com