Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 27 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 21 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 13 ponttal eshet a nyitásban.

Rontja a kockázatvállalási kedvet, hogy a Koreai-félszigeten kiéleződött geopolitikai feszültségek dacára hétfőn megkezdődik a szokásos évenkénti dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat. Ráadásul a befektetők továbbra is kérdésesnek tartják, hogy Donald Trump amerikai elnök képes lesz véghez vinni gazdasági elképzeléseit, bár azt némi reményt adó lépésnek vélik, hogy az elnök megvált vitatott megítélésű stratégiai főtanácsadójától, Steve Bannontól a múlt hét végén.

Fontosabb, a piacok megmozgatására képes gazdasági adatok nem várhatóak hétfőn. A figyelem már az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve évenkénti informális konferenciájára irányul: a legnagyobb központi bankok vezetői csütörtökön ülnek össze a Wyoming állambeli Jackson Hole üdülőhelyen. Jelen lesz Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke is, de úgy tudni, hogy nem készül új politikai üzenettel előállni. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen teljesítettek az irányadó tőzsdemutatók hétfőn. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,30 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,14 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,56 százalékos mínuszban, míg a vezető sanghaji index 0,34 százalékos, a hongkongi Hang Seng 0,42 százalékos, a szingapúri STI-index pedig 0,06 százalékos pluszt mutatott a záráshoz közeledve.



A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken a legközelebbi határidős jegyzésekben. Közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül a Brent hordónként (159 liter) 52,63 dollárba került októberi szállításra, 9 centes, 0,17 százalékos mínuszban forgott az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében az októberi szállítású WTI ára hordónként 4 centtel, 0,08 százalékkal, 48,62 dollárra esett.

Pénteken veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,86 százalékkal, 7323,98 pontra, a frankfurti DAX-index 0,31 százalékkal, 12 165,19 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,64 százalékkal, 5114,15 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,71 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,73 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,39 százalékkal csökkent.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com