Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a frankfurti DAX-30 index 12 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 13 ponttal eshet a nyitásban.

Munkaszüneti nap miatt hétfőn London zárva tart. Az euró dollárhoz viszonyított árfolyama két és féléves csúcsra emelkedett, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke pénteken a jegybanki vezetők Jackson Hole-ban tartott éves tanácskozásán egy szót sem ejtett a közös európai fizetőeszköz közelmúltbeli erősödéséről, hanem olyan témákról beszélt, mint a világkereskedelem.

Az eurót az is drágította, hogy a vendéglátó Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke leginkább a pénzügyi válság rendezésére hozott törvényeket méltatta, és nem beszélt a monetáris politika várható alakulásáról. A Mexikói-öböl amerikai partvidékén, Texas államban pusztító Harvey trópusi vihar felkavarta az olajpiacokat is.



A benzinárak kétéves csúcsra emelkedtek, mert a masszív áradások miatt egy sor olajfinomítóban fel kellett függeszteni a munkát. Ez viszont a nyugati féltekén irányadó nyersolaj, a West Texas Intermediate (WTI) iránti kereslet csökkenését eredményezte, miközben a líbiai olajvezetékek blokádja erősítette az északi-tengeri Brent iránti keresletet. Közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül a Brent hordónként (159 liter) 52,12 dollárba került novemberi szállításra, 14 centes, 0,27 százalékos pluszban forgott az ázsiai kereskedésben.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében az októberi szállítású WTI ára hordónként 20 centtel, 0,42 százalékkal, 47,67 dollárra esett. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen teljesítettek az irányadó tőzsdemutatók hétfőn. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,02 százalékos, a vezető sanghaji index 1,14 százalékos, a hongkongi Hang Seng 0,40 százalékos, a szingapúri STI-index pedig 0,24 százalékos pluszt mutatott a záráshoz közeledve, míg a dél-koreai Kospi 0,44 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,68 százalékos mínuszban toporgott.

Pénteken enyhe veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,08 százalékkal, 7401,46 pontra, a frankfurti DAX-index 0,11 százalékkal, 12 167,94 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,17 százalékkal, 5104,33 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,12 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,14 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,09 százalékkal csökkent.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com