Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 19 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 35 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 11 ponttal eshet nyitásban.

A befektetők elsősorban az Egyesült Államokra figyelnek, és óvatosan vesznek fel pozíciókat az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatalakító testületének, a nyíltpiaci bizottságnak szerda este ismertetendő döntései előtt. A várakozások szerint a bizottság újra kamatot emel, idén harmadik alkalommal, valamint közzéteszi gazdasági helyzetelemzését és előrejelzését. A dollár gyengült, miután az előrejelzések szerint Doug Jones, a demokrata párt jelöltje nyerte meg Alabamában a kedden tartott szenátorválasztást, ez esetben tovább szűkül, 51:49-re, a republikánusok többsége a kongresszus felsőházában, még inkább nehezítve a vitatott törvények, köztük a végleges jóváhagyás előtt álló adóreformjavaslat elfogadását. Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés.



A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,53 százalékkal, 554,48 pontra emelkedett. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,52 százalékos mínuszban, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,14 százalékos pluszban zárt. A dél-koreai Kospi 0,69 százalékos, a vezető sanghaji index 0,42 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,47 százalékos nyereségben állt a záráshoz közeledve. A bitcoin árfolyama 16 530 dolláron, 0,72 százalékos mínuszban állt a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon, míg a New York-i Geminin 16 949,3 dolláron, 2,46 százalékos mínuszban jegyezték a digitális pénzt. A chicagói opciós tőzsdét üzemeltető CBOE Global Markets határidős piacán (CFE) az egyhónapos lejáratú bitcoin ügyletek jegyzése 17 630 dolláron, 2,33 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett kora reggel az amerikai nyersolajkészletek vártnál nagyobb csökkenésének és a napi 450 ezer hordó kapacitású Forties északi-tengeri olajvezeték lezárásának hatására. A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,84 százalékos nyereségben, 63,87 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,68 százalékos pluszban, 57,53 dolláron forgott nyolc órakor.

Kedden emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,63 százalékkal, 7500,41 pontra, a frankfurti DAX-index 0,46 százalékkal, 13 183,53 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,75 százalékkal, 5427,19 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,66 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,86 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,44 százalékkal emelkedett.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com