Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 21 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 64 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 20 ponttal eshet a nyitásban.

Európában délelőtt hozzák nyilvánosságra az euróövezet és az Európai Unió fogyasztói árainak decemberi végleges statisztikáját, délután pedig a decemberi amerikai ipari termelési adatok, majd a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve gazdasági helyzetelemzése, a Bézs Könyv mozgathatja meg a piacokat. Az energetikai vállalatok gyengülése és a General Electric multinacionális technológiai és szolgáltatási vállalat árfolyamának közel 3 százalékos esése zárásra mínuszba húzta a keddi kereskedés elején még újabb rekordokat döntő New York-i indexeket, aminek következményeként Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin is csökkenésre váltottak az indexek.



A General Electric kedden jelentette be, hogy biztosítási üzletágának problémái 2024-ig 15 milliárd dollárt emésztenek fel, így a közeljövőben nem várhatnak osztalékot a részvényesek. John Flannery vezérigazgató még azt is kilátásba helyezte, hogy három részre darabolhatják fel a vállalatot. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,43 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,25 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,54 százalékos mínuszban zárt. Kivételként a vezető sanghaji index 0,18 százalékos pluszban, de a hongkongi Hang Seng már 0,21 százalékos veszteségben állt a záráshoz közeledve. Megállt a bitcoin és más kriptodevizák jegyzésének két számjeggyel mérhető zuhanása. A digitális devizák piacán kedden átsöprő masszív eladási hullám során volt olyan kereskedési platform, amelyen 28 százalékos mínuszban állt a bitcoin jegyzése. Szerda reggel a bitcoin árfolyama 11 441 dolláron, 0,53 százalékos pluszban állt a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon. Az egyhónapos lejáratú bitcoin ügyletek jegyzése a chicagói opciós tőzsdén (CBOE) 11 310 dolláron, 5,70 százalékos mínuszban, míg a chicagói árutőzsdén (CME) 11 455 dolláron, 2,64 százalékos nyereségben állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken. A legközelebbi, márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,10 százalékos veszteségben, 69,08 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 0,09 százalékos mínuszban, 63,67 dolláron forgott nyolc órakor. London kivételével kedden emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,17 százalékkal, 7755,93 pontra süllyedt, míg a frankfurti DAX-index 0,35 százalékkal, 13 246,55 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,08 százalékkal, 5513,82 pontra nőtt.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,13 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,08 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,17 százalékkal emelkedett.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com