Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 5 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 40 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 20 ponttal eshet a nyitásban.

Sok nagy európai vállalat, köztük az Orange, az Atos, a Deutsche Boerse, a Getlink, az Iberdrola, az AccorHotels, a Glencore és Barratt Developments is szerdán teszi közzé gyorsjelentését. A befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek. Az IHS Markit gazdaságkutató intézet délelőtt teszi közzé a nagyobb euróövezeti gazdaságok és az euróövezet magánszektorának februári teljesítményét tükröző szolgáltatóipari, feldolgozóipari, valamint kompozit beszerzésimenedzser-indexek (BMI) előzetes értékeit, amelyekből arra is lehet következtetni, hogy az erős gazdasági növekedési ütem mennyire fenntartható. Délután közlik az Egyesült Államokra vonatkozó BMI-adtokat, este pedig közzéteszik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának január végi üléséről készített jegyzőkönyvet.



A befektetők azt remélik, hogy a jegyzőkönyvben találnak további fogódzókat a kamatpálya alakulásának pontosabb megbecsüléséhez. Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin emelkedtek az irányadó indexek szerdán, bár New Yorkban veszteséges volt a kereskedés előző nap. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,32 százalékos nyereségben fejezte be a kereskedést, főleg az exportorientált vállalatok árfolyama nőtt a jen dollárhoz viszonyított gyengülése miatt. A dél-koreai Kospi 0,60 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,05 százalékos pluszban zárt, míg a hongkongi Hang Seng 1,65 százalékos nyereségben állt a zárás előtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,70 százalékos mínuszban, 64,79 dolláron, a WTI pedig 0,95 százalékos veszteségben, 61,20 dolláron forgott nyolc óra körül. A kriptodevizák árfolyama csökken. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 11 000,36 dolláron, 2,03 százalékos veszteségben állt. Kedden London kivételével emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,01 százalékkal, 7246,77 pontra csökkent, míg a frankfurti DAX-index 0,83 százalékkal, 12 487,90 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,64 százalékkal, 5289,86 pontra emelkedett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,60 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,56 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,83 százalékkal nőtt.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com