Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 82 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 134 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 82 ponttal eshet a nyitásban.

Délelőtt egy sor európai makroadat lát napvilágot. A sort a francia infláció januári alakulását tükröző adatsor nyitja meg, majd a müncheni ifo gazdaságkutató intézet közzéteszi német üzleti hangulatindexét februárról, az olasz statisztikai hivatal az ipari termelés decemberi és az infláció decemberi adatait, a brit statisztikai hivatal pedig a negyedik negyedéves gazdasági növekedés második becslését közli.

Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéinek többségén estek az irányadó indexek csütörtökön, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának januári üléséről készült jegyzőkönyv arra engedett következtetni, hogy a döntéshozók márciusban szinte biztosan kamatot emelnek, mivel megítélésük szerint a fiskális ösztönzők a gazdasági növekedés gyorsulását eredményezik, bár az áremelkedés üteme még mindig elmarad a kívánatostól.



A Fed legutóbb decemberben drágította a hitelt, a piaci várakozásoknak megfelelően huszonöt bázisponttal, 1,50 százalékra emelte az irányadó kamatot. A bank erre az évre három kamatemelést jelzett. A piaci szereplők túlnyomó része szinte biztos abban, hogy a Fed márciusban 0,25 százalékpontos kamatemelés mellett dönt. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,63 százalékos mínuszban, 65,01 dolláron, a WTI pedig 0,89 százalékos veszteségben, 61,13 dolláron forgott.

A bitcoin árfolyama emelkedik. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 10 876,43 dolláron, 4,02 százalékos nyereségben állt. Szerdán vegyesen zárták a kereskedést a nagy nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,48 százalékkal, 7281,57 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,23 százalékkal, 5302,17 pontra emelkedett, míg a frankfurti DAX-index 0,14 százalékkal, 12 470,49 pontra esett.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,16 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,11 százalékkal nőtt, de az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,15 százalékkal csökkent.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com