Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 33 pontos, a frankfurti DAX-30 index 45 pontos, a párizsi CAC-40 index pedig 20 pontos veszteségben nyithat, követve New Yorkot, valamint Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéit, amelyek eséssel reagáltak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatemelésére és hangvételének szigorodására.

A Fed döntéshozói immár azzal számolnak, hogy az idén még további két alkalommal, jövőre pedig háromszor emelnek kamatot, miközben az eddig vártnál gyorsabban növekszik a gazdaság és az infláció az Egyesült Államokban. Csütörtökön már az Európai Központi Bank áll a figyelem központjában, a kormányzótanács Rigában ül össze és várhatóan megvitatja a masszív kötvényvásárlási program kivezetését. A japán jegybank pénteken tart kamatdöntő ülést.



Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,97 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,11 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, míg a dél-koreai Kospi 1,79 százalékos, a vezető sanghaji index 0,45 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,40 százalékos veszteségben közelített a záráshoz csütörtökön. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A jegyzéseket lefelé nyomja a globális kitermelés növekedése és a kínai olajfinomítók kibocsátásának mérséklődése, miközben ennek ellenében hat az amerikai nyersolajtartalékok csökkenése és az üzemanyag-fogyasztás növekedése.

Csütörtök reggel a legközelebbi, augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,46 százalékos mínuszban, 76,39 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,09 százalékos veszteségben, 66,58 dolláron forgott. Szerdán vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,10 ponttal, 7703,71 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,64 ponttal, 5452,73 pontra csökkent, gyakorlatilag stagnált, míg a frankfurti DAX-index 0,38 százalékkal, 12 890,58 pontra nőtt.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,19 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,09 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 mutató pedig 0,22 százalékkal emelkedett.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com