Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,17 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,35 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,49 százalékkal esett a nyitásban.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,65 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor. A befektetőket aggasztja, hogy növekszik a geopolitikai feszültség a Közel-Keleten és a Koreai-félszigeten, és továbbra is bizonytalan a francia elnökválasztás kimenetele, így a tőke a biztonságos menedéknek számító eszközökbe, például a japán jenbe, az aranyba és kincstárjegyekbe áramlik.



Az eurót 1,0589 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,08 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökkent. Az észak-tengeri Brent júniusi szállításra hordónként (159 liter) 55,79 dollárba került, 20 centes, 0,36 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 20 centtel, 0,38 százalékkal, 52,88 dollárra esett. Hétfőn mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék.

A londoni FTSE-100 index 0,01 százalékkal, 7348,94 pontra, a frankfurti DAX-index 0,20 százalékkal, 12 200,52 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,54 százalékkal, 5107,45 pontra esett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,30 százalékkal, 3485,33 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,10 százalékkal, 1501,20 pontra süllyedt

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com